Budaörs polgármestere nyilvánosságra hozatná az ügynökaktákat

2015.03.08. 17:44

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere egy vasárnapi közleményében arra kéri a Fidesz-KDNP-koalíciót, hogy tegyen valamit a 1989 előtti diktatórikus rendszerek bűneinek feltárásáért, és kezdeményezi, hogy a politikai üldözöttek érdekvédelmi szervezeteivel közösen forduljanak az emberek a kormányhoz annak érdekében, hogy az ügynökakták nyilvánosságra kerüljenek.

Március elején Wittinghoffot kritika érte több érdekvédelmi szervezettől, amiért megakadályozta, hogy a február 25-i képviselő-testületi ülésen egyperces néma csenddel emlékezzenek meg a kommunizmus áldozatairól. Wittinghoff a mostani közleményében elmondja, hogy soha nem tagadta meg a diktatúrák bűneit, viszont az üléseken soha nem emlékeztek meg semmiféle eseménnyel egyperces csenddel, ezzel szemben mindig megtalálták a módját, hogy ezekre az eseményekre más körülmények között emlékezenek.

Wittinghoff szerint az „ellene irányuló hecckampány” csak eltereli a figyelmet a valódi ügyekről, mint az útdíj , vagy a vasárnapi zárvatartás bevezetése, és a kormány közben még a múlt feltárása sem tesz semmilyen kísérletet:

Ezért tárgyalásokat kezdeményezek a politikai üldözöttek érdekvédelmi szervezeteivel és mindazokkal, akik fontosnak tartják, hogy lassan három évtizeddel a rendszerváltás után kerüljenek nyilvánosságra az ügynökakták. (…) Egyúttal magyarázatot várunk a Fidesz-KDNP-től arra, hogy kétharmados parlamenti felhatalmazás birtokában miért szabotálta el mindeddig ezt a lépést, amelyet a környező országoknak szinte mindegyikében régen megtettek már.

Este megérkezett a budaörsi Fidesz válasza is Wittinghoffnak, amiben elfogadják a polgármester bocsánatkérését, amiért megakadályozta a kommunizmus áldozataira emlékezést. De sokkal erősebb ez a mondat, amiben Nagy Sándor András, a budaörsi Fidesz elnöke így kommentálja a polgármester szándékát:

Sajnálatos, hogy amíg Wittinghoff Tamás az SZDSZ országos ügyvivője volt, egyszer sem kezdeményezett találkozót az ügynökakták feltárására. De jobb későn, mint soha.