Törvénytelenül lakoltattak ki a Citadellán

2015.03.09. 07:30

Jogerős lett a Kúria döntése, amellyel helybenhagyta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét. Eszerint indokolatlan és törvénytelen volt a Citadella bérlőinek karhatalmi erők bevonásával végrehajtott kilakoltatása tavaly májusban – írta a Népszabadság.

A Kúria már januárban elutasította a Miniszterelnökség és a Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) kérését a munkaügyi bíróság ítéletének felülvizsgálatára. Ez a döntés lépett jogerőre most. A Kúria a perrendtartásra vonatkozó 2006 óta érvényes törvény alapján nem is fogadhatta be a felülvizsgálati kérelmet, így elképzelhető, hogy az állam csupán időhúzásra játszott az igény benyújtásával.

Mi történt a Citadellánál?

  • 2013 októberében az Emberi Erőforrások minisztere a világörökségről szóló törvénnyel ellentétesnek ítélte a Citadella hasznosítását és felszólította a bérlőket, hogy 30 napon belül adják át bérleményeiket az MNV-nek.
  • A bérlők a jegyzőkönyvek szerint ennek eleget tettek.
  • Az MNV helyébe azonban ekkor a XI. kerület a Citadella leadott bérleményeinek vagyonkezelőjeként. Az önkormányzat új pályázat kiírását tervezte, 50 éves használatra.
  • A kiebrudalt bérlők azt kérték, hadd maradhassanak, amíg a pályázat eredménye meg nem születik. Az önkormányzat ehhez hozzájárult.
  • Ezután azonban a bérlemények ismét visszakerültek az MNV-hez, amely nem akarta tudomásul venni a bérlők szerződéssel alátámasztott visszatérését.
  • Az MNV a rendőrséggel lezáratta a Gellért-hegy érintett részét és kilakoltatta a bérlőket.
  • A korábban rengeteg turista által felkeresett Citadella tavaly május óta nem látogatható.