Álruhás rendőr lépre csalta a szegedi földhivatali dolgozót

2015.03.11. 08:28

K. L. a helyi földhivatalban volt ügyintéző. 2015. február 12-e fordulópontot jelentett az életében.

Aznap hivatali időben egy férfi jelent meg az irodájában, aki 50 000 forintot kínált neki azért, hogy  mindent megtudjon „B. J. nevű személy tulajdonában álló valamennyi ingatlanról". Ő „a nevezett személyazonosító adatai alapján - a számítógépes nyilvántartási rendszerből lekérte, és azt A4-es papírlapon még aznap 17 óra körüli időben a belvárosban átadta.“

Azt K. L. már csak utólag tudta meg, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa megbízhatósági vizsgálatot folytat éppen ellene, amelyen K. L. a legrosszabb eredményt produkálta, és amiért hivatali kötelességszegés okán a Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében, amiért 2 év végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közszolgálati jogviszonyban lévő valamennyi jogviszonyhoz kapcsolódó foglalkozástól eltiltásra ítélte.

A bíróság ítéletét a vádlott tudomásul vette, a védő enyhítésért, míg az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és hosszabb tartamú foglalkozástól eltiltás érdekében jelentett be fellebbezést.

A bíróság az ügyet gyorsított eljárás keretében bírálta el.