Nem vitték át a szülészetre a vajúdó nőt

2015.03.12. 09:07

A Blikk úgy tudja, hogy mindössze egy függöny választotta el azt az órák óta vajúdó nőt a többi betegtől a Szent Imre kórház pszichiátriai osztályán, akinek végül gyermeke nem maradt életben.

A nőt annak ellenére nem vitték át a szülészetre, hogy órák óta önkívületi állapotban sikoltozott. A lap szerint ráadásul a B épületben lévő zárt osztálytól mindössze néhány méterre van az A épületben lévő szülészet. A függönnyel eltakart nő szenvedéseit így az egész pszichiátriai osztály hallgatta.

A kórház szerint a gyerek végül halva született, a Blikk által megszólaltatott egyik beteg szerint viszont még felsírt. Mint a 65 éves nő elmondta, az egyik nővér azt kiabálta, hogy "úristen, segítsetek!", mire többen is odaszaladtak, elkezdték a gyerek mellkasát nyomni, megveregették a testét, mire fel is sírt.

A kórház pszichiátriai osztályának főorvosa, dr. Ferencz Csaba szerint viszont a gyermeket az anya holtan hozta világra, és ezt a belső vizsgálat is alátámasztotta. Szerinte azért nem vitték át a nőt a szülészetre, mert nem ez volt a "vezető kórképe", vagyis másodlagos volt, hogy állapotos.

A lap szerint ugyanakkor a történtek után csak egy nappal hívták ki a rendőrséget, hogy bejelentsék, meghalt az osztályukon egy újszülött. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.

A Bors ugyanakkor úgy tudja, hogy a nő a terhességére veszélyes depresszióval küzdött, először a sürgősségi osztályon helyezték el, majd onnan került át a pszichiátriára. A lap szerint a gyereket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült.