Ez a poszt a következő Percről percre része:

Így ünnepeltük idén március 15-ét

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Magyar Liberális Párt a Pilvax közben ünnepelt, mielőtt csatlakozott volna a Keletinél kezdődő ellenzéki tüntetésre. A Himnusz és a versmondás után egy Turner Christopher Roy nevű fiatal szólalt fel, akit a liberálisok budapesti választmányának legfiatalabb tagjaként mutattak be. Gyorsan ki is derült, miért kapott szót:

    19 éves egyetemista vagyok, két gazdasági bevándorló gyermeke.

    Mint elmondta, anyja Erdélyből, apja Ausztráliából érkezett Magyarországra, így nem is csoda, hogy a fiú elítéli, hogy Orbán most üldözi a gazdasági bevándorlókat.

    Fodor Gábor pártelnök is mikrofonhoz lépett. Ő azt ragozta hosszan, hogy a Nyugathoz tartozunk, 1848-ban is oda akartunk tartozni.

    Nem hagyhatjuk, hogy a Fidesz elszakítson minket a Nyugati parttól

     – mondta. Utána a nagyjából 50 liberális elindult a Keletihez.

  • Szörnyű hiányérzetünk támadt átböngészve az MTI ünnepről készült fotóit, sehol sem láttuk Semjén Zsoltot, aki tavaly és tavalyelőtt is lóháton vonult be valamelyik erdélyi városba.

    Sajnos a KDNP-s miniszterelnök-helyettes az idén kihagyta ezt lehetőséget, és Erdély helyett Londonba utazott. A hírek nem szólnak róla, hogy mivel tette meg odáig az utat, a nemzeti hírügynökség csak arról tudósít, hogy közel 40 magyar szervezet képviselőjével találkozott, akikkel

    áttekintették a honosítás, a magyar iskolák és gyülekezetek helyzetét, tapasztalatait és kéréseit.

  • A csatorna képei szerint egyre sűrűbb a tömeg a civilek tüntetésén a Keleti pályaudvarnál. Az ATV egyelőre beszélgetős műsort ad, de kis képben már mutatják a helyszínt.

  • Egy katonazenekar hangol a Jobbik tüntetése előtt a Március 15. téren, ahol már nagyjából 400-an gyűltek össze. Itt van a Magyar Gárda, a Nemzeti Érzelmű Motorosok, és rengeteg lengyel. Mindenhol lengyel transzparensek vannak, és van egy lengyel zászló, ami majdnem akkora mint a színpad.

  • A Keletinél a pályaudvar előtti részt, a metrómegállónál már ellepték az emberek. Színpadot egy teherautó platóján rendeztek be, itt fog például beszédet mondani Kész Zoltán, a veszprémi választás kétharmadot lebontó nyertese, Kulka János és Fullajtár Andrea színészek, és Káposznyák István (Szolidaritás Mozgalom). Nagyjából ezer ember lehet már a téren, uniós, szolidaritásos, és magyar zászlók vannak a tömegben.

    Mocskos Orbán, a tolvajok fejedelme

    a legszembetűnőbb felirat.

  • Egyre többen vannak a Keletinél, a tömeg lassan már rálóg a Baross téren átvezető utakra, ezért itt már leállt a forgalom. Amennyire látom, inkább középkorú a közönség. Egy furgon hangszórójából valami borzasztó zene szól. 

  • Vajda Zoltán, a 60 ezren magán nyugdíjukért Facebook-csoprt vezetője megköszönte, hogy ennyien elmentek a tüntetésre, pedig nem buszoztatták őket, és órabért sem tudnak fizetni érte. "A tüntetés végén lesz valami, ami eddig még nem volt" - vetítette előre a szónok. Felhívta a figyelmet, hogy a tüntetés önfenntartó és ezért adakozzanak a résztvevők,

    családi összefogásra van szükség, és ti vagytok a családunk. 

  • A Vajda Zoltán által bejelentett új magyar kokárda tulajdonképpen egy magyar és egy uniós kokárda összecsúsztatva. Ezt osztogatják zászlókon a tömegben, az van ráírva, hogy

    Új magyar köztársaság.

  • Az Astoriánál a színpadon már üvölt az Illés Ne gondold című slágere egy koncertfelvételről. Lehet, hogy alulbecsülték a tömeget, de az utat csak a Puskin utcáig zárták le. Az Astoriát egyébként nem lehet a Blaha felől megközelíteni.

  • Fullajtár Andrea feldúlt beszédet mondott, aminek a végén derült ki, hogy valójában Edgar Swan Hirtelen felindulásból című bejegyzését mondta el némileg kozmetikázva a tömegnek.

    Ebben többek között az szerepelt, hogy

    • nem akar olyan miniszterelnököt, akit nem érdekel a nép sorsa, és önmagánál dilettánsabb beosztottakkal veszi körbe magát, hogy okosabbnak tűnjön.
    • nem akar olyan országban élni, ahol Andy Vajna dönti el, meg tud-e rendezni Mészáros Márta egy filmet, és úgy dönt, hogy nem ad pénzt, mert megteheti.
    • nem akarok olyan országban élni, ahol bűn cigánynak, zsidónak, liberálisnak, gondolkodó embernek lenni.
    • ugyan gondolkozott rajta, de amíg egy ember is képes gondolkodni, addig nem megy el, ha pedig igen, akkor úgy, hogy olyan ország maradjon mögötte, ahova vissza tud és akar is jönni.
  • Káposznyák István, a Szolidaritás tagja arról beszél, hogy alapjaiban rendült meg a demokrácia Magyarországon. A Debrecenből érkezett aktivista szerint Kósa Lajos és emberei feduális viszonyok közé taszították a várost. Felidézi Kósa dilettáns elszólását a magyar forint árfolyamáról, ami súlyos veszteségeket okozott nagyon sok embernek. 2010 óta vajon miért indítottak olyan kevés vizsgálatot korrupció miatt? Ma a vasárnapi hírekben az orrszívó-porszívó hír megelőzi az elbukott kétharmadról szóló hírt. A világban ciki magyarnak lenni, de Káposztyán szeretne itt érni:

    Keletről jöttem, de a nyugathoz akarok tartozni.

  • Úgy tűnik, mintha a teherautó platóján lévő színpadon lenne csak hangszóró. A tömeg jó része alig hall valamit.

  • Mondja Káposznyák István a tüntetőknek, és azt kéri tőlük, hogy a mutatóujjukkal saját magukra mutassanak. 

  • Olyan szép, mint az anyja, és olyan okos is, mint az anyja. Én csak úgy vagyok 

    - mesél nemrég született fiáról Gyurcsány a híveinek, miközben papírzászlókat dedikál, szelfizik, rágózik, és árad felé a szeretet. Szárnysegédjei, Molnár Csaba és Gréczy Zsolt, valamint rengeteg nyugdíjas néni veszi körbe. Ők egyébként arról trécselnek, látszik, hogy nem DK-s szervezésű a rendezvény, mert se hallani, se látni nem lehet semmit, nincs kivetítő és normális hangosítás sem. A tömegben nagy többségben vannak a dizájnváltott DK-s zászlók az új logóval, kék és fehér kiadásban is van.

  • Pörzse Sándor nyitotta meg a Jobbik rendezvényét, aki rögtön köszöntotte a sok lengyelt. A magyar történelem ezer es ezer lengyel szállal szövődik át, mondta. Majd meleg szavakkal köszöntötte a betiltott, de megjelent új magyar gárda tagjait.

    Apáti István szerint magyarnak és lengyelnek egykoron közös volt a küzdelme és közös volt a halála. 167 évvel ezelőtt jobbak voltak a kilátásaink. Olyan emberek vezették az országot, akik az életüket is áldozták volna a hazáért, míg most olyan miniszterelnökünk van aki 2006 oktober 26-án páncélozott autóval menekült a gumilövedékek elől. 2010-ben egy diszkont szabadságharc kezdődött de az is csak szavakban. Apáti kiemelte a 12 pontból a tizediket: ".. magyar katonáinkat ne vigyék külföldre..." Annyi év után magyar katonákat visznek az ukrán frontra, és most Kurdisztánba visznek magyar katonákat az Iszlám Állam ellen. Ahhoz kétharmad kell, ma ki fog nekik segíteni? Hát Fodor Gábor meg Gyurcsány Ferenc, mondja az ember, aki legutóbb épp hiányzásával tette lehetővé, hogy a Fidesz keresztülverhessen egy kétharmados törvényt. Legjobb mondata: "Náci vámpíroknak tartanak minket, pedig csak tisztességes magyarok vagyunk a liberális vérfarkasokkal szemben."

  • Elcsalták, ellopták tőlünk a rendszerváltást, elhazudták a világot a szüleinktől. Átmentette az állampárt a hatalmát, ezért buherálták meg a választási törvényt, ezért taszítottak milliókat a szegénységbe

    - kezdte beszédét Kész Zoltán független képviselő, aki a veszprémi időközi országgyűlési választáson lebontotta a kormánypártok kétharmadát.

    Mint mondta,

    tisztázatlan Orbán Viktor kommunista múltja, azt, hogy jelentenie kellett katonatársairól, elfelejtette velünk közölni, és így állt elénk a Hősök terén 26 évvel ezelőtt. Elhazudta a múltját.

  • Egy teherautót követnek. A Keletitől az Astoriáig mennek, tehát

    Keletről Nyugatra.

  • Háromperhárom! - ordítja egy tüntető, mikor a szónok Orbán tisztázatlannak nevezett kommunista múltjáról beszél. Vagy négy? - kérdezi bizonytalanul ugyanő a mellette állót, majd megállapodnak abban, hogy hárompernégy. Nem baj, az még eggyel több is! -vágja ki magát az apró bakizás után, hogy aztán pár perc múlva egy hangos orbántakaroggyozás zárja a szakmai diskurzust az állambiztonsági múltról.

  • A tömeg fele csak mérsékelten figyelt a beszédekre a Keletinél, a Rottenbiller utcánál álldogálva várta, hogy meginduljon a menet. Sokan egy-egy sört ragadva üldögéltek a padkákon, a hangulat vasárnap délutáni volt, de minden csoportban Orbán volt a beszédtéma. Az út mentén is sokan várakoznak a Blaha Lujza tér felé, hogy majd onnan csatlakozzanak be a menetbe.

  • Kész Zoltán szerint Orbánt idegesíti a szabadság és a demokrácia, mert nem hisz benne. Mint a független képviselő mondta, Orbán Bálványoson a szemünkbe kiáltotta az illiberális demokráciát.

    Neki az a világnézete, hogy ők gazdagok, és mi szegények. Nekünk minden szabad, ti meg kussoljatok, és csak akkor vásároljatok, amikor megengedik nektek. Az ilyen diktátoroknál szokott arany vécékefét és kamionnyi pénzt találni az éhező nép, miután elzavarták őket.

    Kész szerint a tömeg demokráciát akar, nekik Európa és a világ összes demokráciája a szövetségesük, nem a keleti diktátorok. Mint mondta, ők tudják a különbséget nyugat és kelet között.

    Amit elmondtam, a veszprémi polgárok üzenete, Veszprém lebontotta a kétharmadot. Veszprém azt kéri most tőletek, és főleg a tapolcaiaktól, hogy folytassátok a harcot.

  • Középkorú házaspár dohányozva várja a Keletinél, hogy elinduljon a menet az Astoriához, Amikor a férj elkiáltja magát:

    Férj: Orbán geci, takarodj!

    Feleség: Apuka, ne beszélj ilyen csúnyán!

    Férj: De hát ki kell mondani az igazságot!

    Feleség: Apuka, ne beszélj csúnyán, itt gyerekek is vannak.

  • Most az elindulás után látni, hogy több ezres tömeg gyűlt össze a Keletinél, ami egyébként elég rossz tüntetési helyszínnek tűnt. A beszédek előtt nem lehetett rendesen helyezkedni, akik a teherautótól távolabb álltak, nem hallottak semmit, akik pedig az aluljárókba, a lépcsőkre szorultak, azok meg nem látták a szónokokat.

  • Janiczak Dávid ózdi polgármester lengyelül köszöntötte a lengyeleket, aztán pedig átszellemülten kezdett beszélni. Költőien, emelkedetten, sok metaforával, közben pedig visszafogottan – ez a közönség nincs hozzászokva ehhez. Azt mondta, hogy a forradalom lehetőségét a bátor összefogás tette lehetővé, az egynek minden nehéz, a soknak semmi sem lehetetlen.

    Sokszor a politikusok elfelejtik, hogy nem számokról van szó, hanem emberekről akik szeretnének jobban élni szent es dicső hazájukban

    – mondta például. Szerinte március megmutatta, hogy bármennyire tűnik szilárdnak egy hatalom, fordulhat a kocka: a kormányból lehet ellenzék, a szolgából miniszter. Majd a jogállamiságot féltette:

    A jogállamiság nem olyan, mint a piramisok, amit az örökkévalóságnak építettek, hanem egy olyan épület, amit folyton javítgatni kell, de most a pincétől a padlásig fel kell újítanunk.

  • Miután elhagyta a tömeg a felüljárót a Rottenbiller utcánál, a vonulás elején felhangzott egy

    Orbán, takarodj!

    ami aztán fokozatosan továbbterjedt hátrafelé is. Egyébként központi skandálás nincsen, de elég sok szlogen felhangzik időről időre a korábbi tüntetéseken is hallottak közül.

  • A beszédek kezdetekor még nem lehetett pontosan megítélni, hogy hány ember jött el a civil ellenzéki tüntetésre, de miután elindultak a demonstrálók, egészen nyilvánvalóvá vált, hogy sokan. Most a tömeg eleje a Blahán van, de a vége még csak most hagyja el a Keleti pályaudvart. Ráadásul a tömeg nem szellős, hanem szoros menetben halad, és a Blahánál újabbak  csatlakoznak be.

  • Az Astoria felé haladó menet elején a furgonról Michael Jackson 1995/96-os slágere, a They Don't Really Care About Us szól, vagyis szólna, de a Rákóczi út házai között visszhangzó orbántakarodj elnyomja. A szolidaritásos tüntetésekhez hasonlóan a zenés furgon playlistje most is a néhai Sláger rádiót idézi, ami a közönség korfáját tekintve teljesen logikus.

  • Valaki egy póznára tűzött NAPELEMMEL vonul a tömegben az Astoria felé.

  • Így vonulnak a civil ellenzéki tüntetők
  • A tömeg elhagyta a Blahát, le kellett állítani a forgalmat a Körúton, amit a gyalogosok és az autósok is méltatlankodva fogadtak.