Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Szeret feljelentgetni? A Fidelitas segít Önnek!

2015.03.18. 11:45 Módosítva: 2015.03.18. 14:16
Frissítés: A provokátor-feljelentők Facebook-oldala szerdán délután elérhetetlen lett.

Koncz Zsófia, a Fidelitas országos alelnöke szerint a március 15-ei állami ünnepségen provokátorok jelentek meg,

civilnek állították magukat, de valójában szélsőséges, baloldali pártaktivisták voltak.

Akik

ordibálásukkal, sőt tettlegességig fajuló agresszivitásukkal több tízezer család békés ünnepét akarták tönkretenni.

Éppen ezért

a Fidesz ifjúsági szervezete provokátorfigyelő csapatot alakít

, jelentették be sajtótájékoztatójukon az MTI híradása szerint. Böröcz László elnök szerint ugyanis

mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni mások rendezvényét.

Ezért arra kért mindenkit, hogy aki provokátorokat ismer fel, küldje el nevüket, képüket, ők pedig közzéteszik

tudásbővítő, ismeretterjesztő szolgáltatásként.

Mint ismert, a Fidesz a Múzeumkertnél történt verekedéseket úgy kommentálta, hogy szélsőjobb- és szélsőbaloldali tüntetők akarták megzavarni az ünnepséget, egyúttal megköszönték a békésen megemlékező több tízezres tömegnek, hogy "nem ültek fel a durva provokációnak".

Az Együtt és a PM ifjúsági tagozata is feljelentést tett az ügyben személyes adattal való visszaélés miatt, a DK-s Vadai Ágnes pedig úgy reagált a hírre, hogy "a Fidesz-jugend hathatós segítséget nyújt a kormánypárt saját ÁVH-jának felállításához".