István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Nincs havi 290 forintjuk Szombathely nevezetességének kivilágítására

2015.03.19. 12:24 Módosítva: 2015.03.19. 14:31

Szombathely legemblematikusabb épülete a Rónai Károly tervezte, 1990-ben elkészült Órásház. A tízemeletes épület oldalán lévő négy órát annak idején Iglódi Sándor órás szerelte be a házba, most pedig olyat mesélt a Nyugat.hu-nak, hogy azt alig hihetjük el.

Iglódi szerint már többször is megjavíttatta az órákat a saját költségén, mivel a házért korábban felelős OTP, sem pedig a lakók nem akarták kifizetni a munkát.

Annyira zavart már, hogy a saját pénzemből megcsináltam, így legalább működik. Legalábbis három oldalon, mert az egyiknél valami megint elromlott és csak a percmutató mozog. Körülbelül százezer forintba volt javítás, amit persze én fizettem a saját pénzemből.

Amikor legutóbb javítást végzett az órákon, ledlámpákat is szerelt rájuk, hogy éjszaka is lehessen látni, mennyi az idő. A lakók azonban hamar kikapcsoltatták, arra hivatkozva, hogy nem fizetik ennek a költségét. Pedig a ledvilágítás mindössze havonta 290(!!!) forintjába került volna a háznak.

Amikor ezt megtudtam, inkább leszereltem, és hazavittem.

Reméljük, akad valaki Szombathelyen, aki örökbe fogadja az Órásház óráit, kiengeszteli a mesterembert, és átvállalja a kivilágítás költségét.

Frissítés: egy magát megnevezni nem kívánó lakó szerint az órák a ház földszintjén lévő OTP tulajdonát képezik, így nem a ház, hanem az OTP dönthet arról, hogy ki legyenek-e világítva az órák.