Laura, Alida
19 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Fidelitas-elnök: Kellemetlenek a testvérem trafikjai

2015.03.20. 14:20

Böröcz László, a Fidelitas frissen megválasztott elnöke interjút adott a Mandinernek. A beszélgetés fő témái:

  • provokáció
  • trafikok
  • fiatalok

Böröcz azt mondja a Provokátorfigyelőről, hogy azt a Fidelitas találta ki, de a bejelentés előtt egyeztettek róla a Fidesz-szel. A fiatal politikus szerint a közvélemény félreértette az akciójukat:

Provokátorfigyelő csoportunk célja nem az, hogy tüntetőket listázzunk vagy róluk adatokat gyűjtsünk.

Azt mondja, ők csak fel akarták hívni a figyelmet a magukat "civilnek hazudó pártaktivistákra". De egyébként Böröczöt nem zavarja, ha valaki pártaktivista. Még szerencse, hiszen ő maga is az. Az viszont nem tetszik neki, ha valaki a nem megfelelő helyen pártaktivistáskodik. Azt nem árulta el, hol fér bele a pártaktivizmus, de felállította a "pártaktivizmus a fizikai térben" című elmélet keretrendszerét.

Olyan rendezvényt megzavarni, amelyen a nemzet vagy egy közösség ünnepel valami számára fontosat, nem érdem.

Bár a provokátorfigyelő ötletére még jobboldali médiumok is összehúzták a szemöldöküket, Böröcz kitart mellette, sőt:

Már akkor sem volt felesleges az ötletünkkel a nyilvánosság elé állni, ha ők és társaik a jövőben kétszer is meggondolják, tönkretegyék-e családok ünneplését. Lehet ilyen hatása már ennek is.

A Fidelitas elnökének testvére öt trafikot nyert Szombathelyen. Böröcz szerint egyébként nem a testvérének van öt trafikja, hanem

cégek pályáztak, több család fogott össze és felosztották egymás között a munkát.

Böröczöt egyébként zavarják a testvére trafikjai, még a pályázás előtt mondta neki, hogy neki ez "tök kellemetlen", de mégsem tilthatta meg, hogy trafikosnak álljon. A testvér egyébként nemcsak számolja a zöldhasúkat, "ha kell, beáll a pultba eladónak, ha kell, hozza-viszi az árut".

Végül a Fidelitas előtt álló célokról is esett néhány szó. Böröcz szeretné, ha a pártok ifjúsági szervezetei megjelennének az egyetemeken, a többi párt ifjúsági szervezete is mellettük állt, azonban a rektori konferencián nem kaptak zöld útat, mert "bizonyos érdekeket sérthettek".

Böröcz szerint nem azért akarnak az egyetemekre menni, hogy aztán kollégiumi helyeket osszanak. Hanem részben azért, hogy visszaszorítsák a HÖK-ben erős Jobbikot. Másrészt, hogy közéleti vitákat szervezzenek, mert szerinte erre most csak akkor van lehetősége, ha az egyetem vezetősége úgy dönt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!