Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Előzetes letartóztatásba helyezték Tarsoly Csabát

2015.03.29. 18:22

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Quaestor-vezér előzetes letartóztatását. Még azelőtt, hogy lejárt volna a törvény szerinti 72 óra, amely az őrizetbe vétel hosszát korlátozza. Az mno.hu úgy tudja, az ügy mindhárom gyanúsítottja előzetesbe került.

Tarsoly Csaba ügyvédje az Indexnek megerősítette védence előzetes letartóztatásának elrendelését, hozzátette, a döntéssel nem ért egyet és természetesen fellebbeznek. 

Papp Gábor, Tarsoly ügyvédje az Indexnek elmondta, a bíróság két dolog miatt rendelte el védence előzetes letartóztatását: szökés, elrejtőzés veszélye, illetve az összebeszélés veszélye. Szerinte a döntés indokolatlan és jogszerűtlen, mivel Tarsoly Csaba három hete Budapesten tartózkodik, eközben még csak föl sem merült a szökés gondolata, folyamatosan együttműködött a hatóságokkal, rendelkezésre állt. Egyszer hagyta el Budapestet: amikor meglátogatta a győri futballcsapatot.

Papp szerint indokolatlan a döntés, mivel a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyelete a botrány kirobbanása óta folyamatosan ellenőrzéseket tartott, többször hallgatták ki Tarsolyt, aki részletesen nyilatkozott, többször kértek be iratokat, rengeteg dolgot foglaltak le: végig együttműködő volt. A rendőrség házkutatást tartott, „gyakorlatilag minden létező dolgot elvittek".

Az ügyvéd az ítélet kihirdetése után azonnal fellebbezett szóban, elmondása szerint írásban majd akkor kell beadni, amikor a másodfokú bíróság elé kerül az ügy, ami szerinte 10-15 nap lehet körülbelül.

Arról, hogy miért húzódott el ennyire az előzetes elrendelése azt mondta, ez soha nem gyors folyamat, sokáig eltart, míg meghallgatnak minden gyanúsítottat, minden védőt, bemutatnak minden bizonyítékot, majd a bíróság meghozza döntését.

A gyanúsítottak ügyvédjei a hátsó kijáraton távoztak a tárgyalásról.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője szombaton azt mondta, hogy a védelem további bizonyítékok ismertetését kérte, ezért a nyomozási bíró a törvényes határidőn belüli időpontra, vasárnapra halasztotta az döntést.

Tarsoly Csabát csütörtökön vették őrizetbe. A Quaestor-botrányról nagyon sokat olvashat ebben a cikkünkben.