Ez a poszt a következő Percről percre része:

Orbán Viktort megint Simicskával szívatták

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mi más is lehetne a legfőbb téma most a parlamentben, mint a brókerbotrány. Napirend előtt, az interpellációkban, az azonnali kérdésekben is ez lesz a sláger.

    A legfontosabb azonban, hogy a parlament ma tárgyalhat a Fidesz javaslatáról, amelynek célja, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért. Ha a jelen lévő képviselők négyötöde támogatja a házirendtől történő eltérést (tehát ehhez az ellenzék is kell), akkor a parlament már ma megvitathatja, kedden pedig akár el is fogadhatja Rogán Antalék javaslatát. Valószínű, hogy így lesz.

  • Ha jól számoljuk, ma benéz a miniszterelnök az azonnali kérdések órájára, amelyen három kérdés is várja. A címek alapján a témákat is nehezen tudjuk belőni.

    1. HARANGOZÓ GÁBOR (MSZP): Ez a tizedik lyuk? 
    2. MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Igen vagy nem? 
    3. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Ki kormányzott 2010–2014 között?
    4. HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): A Kormány tényleg nem hagy senkit az út szélén
    5. TÓTH BERTALAN (MSZP): Mi történt 12 nap alatt?
  • Kedd reggel kerül ismét a parlament elé az egyes jogállási törvények módosításáról szóló javaslat, amelynek különlegessége, hogy Áder János államfő nem írta alá, visszaküldte. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt javasolja, hogy a korábban egyszer már elfogadott javaslat mégse szigorítsa a Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) tisztségviselőire és ügyintézőire, valamint az érdek-képviseleti szervek tisztségviselőire vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat.

    A fentieken kívül szavazás várható még további tíz javaslatról, köztük a földgázellátást és a termékdíjat érintő, az elmúlt hetekben tárgyalt módosításokról.

    Kedden kezdődhet a vita arról, hogy a magyar honvédség részt vegyen-e az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben, de a képviselők több más javaslat mellett tárgyalják azt a kormánypárti javaslatot is, amely a világörökségi helyeken működő áruházakra is kiterjesztené a vasárnapi zárvatartási kötelezettséget.

    Hát, ez lesz a héten.

  • Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy azon hivatalos személyek – köztük akár kormánytagok, akár a miniszterelnök  vagyonát is zárolni lehessen, akik tudtak arról, hogy Quaestor bedőlni készül, mégsem értesítették a hatóságokat.

    Ezt aligha veszi napirendre az Országgyűlés. De ahogy Schiffer András ígérte, benyújtották.

  • pár perces késéssel, de kezdődik az ülés.

  • A múlt héten elhunyt Molnár Lajos volt SZDSZ-es országgyűlési képviselőre és egészségügyi miniszterre emlékeznek a képviselők egyperces néma felállással.

    Molnár Lajos 1946. október 13-án született. A fül-orr-gégész szakorvos az 1970-es évektől előbb Algériában, majd a '80-as évektől Bécsben élt, a rendszerváltáskor jött haza családjával. 1997–99 között a BM Központi Kórházának, majd 2004-ig a Szent István Kórháznak, 2006-ig pedig a MÁV Kórháznak volt a főigazgatója. 2006-ban jutott be a parlamentbe, Gyurcsány Ferenc a koalíciós tárgyalások során egészségügyi miniszternek jelölte, kinevezését 2006 júniusában vette át.

    Molnár Lajos nevéhez fűződik az az egészségügyi reform, amely komoly szemléletváltást hozott a szocializmusból örökölt egészségügyben, de óriási társadalmi feszültségeket is keltett, és végső soron az MSZP–SZDSZ-koalíció bukásához vezetett.  

  • Ahogy megjósoltuk, rögtön az első anpirend előtti a brókerbotránnyal foglalkozik. A jobbikos Volner János szerint a „Quaestor-koalícióban jó néhány politikus nyakig benne van”. Arra céloz, hogy szerinte fideszes és szocialista politikusok is ezer szállal kötődnek a kárt okozó brókercégekhez. Neveket sajnos nem mond.

    Azt viszont megüzeni a Fidesznek, hogy 

    ne nézzék hülyének az embereket! Miért a csaló brókerházaknak adják az emberek pénzét?

  • L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára nagyon felháborodik azon, hogy Quaestor-koalcíióról beszél a Jobbik, szerinte ez a parlamentben

    ízléstelenség.

    Határozottan visszautasítja L. Simon azt az állítást, hogy a kormány tőzsdézett volna az adófizetők pénzéével. Szerinte a Magyar Nemzeti Kereskedőház államkötvényeket helyezett el a Quaestornál, és ezek ma is biztonságban vannak. (Igaz, L. Simon azt nem teszi hozzá, hogy ezt készpénzben kapta vissza a kereskedőház valamiért, azok az államkötvények tehát eltűntek.)

    L. Simon a mostani kormányzati kommunikációnak megfelelően elismétli, hogy Orbán időben figyelmeztette a kormánytagokat, hogy vegyék ki a pénzeket a brókerházaktól, szó sincs semmiféle bennfentes kereskedelemről, hogy is lenne.

  • Orbán Viktor esküszövegének felolvasásával kezdi az LMP-s Szél Bernadett, mivel szerinte Orbán megszegte ezt az esküt. Szél azt sérelmezi, hogy a miniszterelnök nem fordult a hatóságokhoz, amikor Tarsoly Csaba Quaestor-tulajdonos levelét megkapta.

    Az LMP azt szeretné, hogy a kisbefektetők megkapják a pénzüket, a felelősöket elszámoltassák, és ne fordulhasson elő ilyen eset többet. Szél ismerteti az LMP általunk előbb említett javaslatát, amelyet benyújtottak az Országgyűlésnek a kormánytagok vagyonának esetleges zárolásáról.

    Egy erős mondat Széltől, amelyet a Fidesznek címez:

    Fejezzék be az offshore-lovagok feltőkésítését!

  • Tállai András nemzetgazdasági államtitkár nagyon sajnálja, hogy az LMP ott tart, hogy a miniszterelnök vagyonát szeretné zároltatni. Tállai szerint Orbán nem szegte meg az esküjét, éppen hogy az esküje szerint járt el, amikor utasította a kormánytagokat, hogy vegyék ki a brókercégeknél elhelyezett pénzeket. (Amúgy még mindig nem tudjuk, mennyi állami pénz volt, és milyen brókercégeknél, erről Tállai most sem mond egy szót sem.)

    Tállai szerint minden rendben halad, „azonosításra került az elkövetői kör” az előzetes letartóztatások is megtörténtek. Fontos a kormány számára, hogy legyen kártalanítás is mielőbb.

    Tállaitól is szerepeljen itt egy bonmot, szerinte

    rossz irány az ellenzék számára a politikai számonkérés.

  • Harrach Péter KDNP-frakcióvezető „A politikai kultúra mélypontja" címmel mond beszédet. A közéleti dolgokra híresen jól rezonáló politikus ugyanis azt vette észre, hogy Magyarországon:

    • kivirágzott a gyűlölet kultúrája,
    • hazugságok és alaptalan gyanúsítgatások fertőzik a közéletet,
    • a médiában és az interneten is megjelenik a gyűlölet.

    De Harrach konkrétan is megjelöli, hogy kik felelősek a mélypontért: SIMICSKA LAJOS sés SZANYI TIBOR. Harrach szerint ugyanis a mélyponthoz juttatott minket:

    • a nagyvállalkozó trágársága,
    • a szocialista EP-képviselő internetes képe.
  • annyira egyetért az elhangzottakkal. L. Simon László azt is tapasztalja, hogy az ellenzék olyan ügyekkel jön elő, amelyek „az acsarkodást szolgálják”. Úgy tűnik szerinte,

    ami rossz az embereknek, jó az ellenzéknek.

    De a Fidesz szívesen fátylat borítana a múltra, és nyújt baráti kezet. Az ellenzéki képviselők elég hangosan nevetnek ezen a mondaton.

    L. Simon sajnálkozik, hogy a tévénézők nem hallják az ellenzék méltatlan bekiabálásait. „Igaz, Lukács, képviselő úr?" – jelöli meg a L. Simon a fő bekiabálót.

  • - ismertet rögtön egy statisztikát Kövér László házelnök. Azt kéri az ellenzéktől, fogadják meg L. Simon tanácsait.

  • Lukács Zoltán MSZP frakcióvezető-helyettes kap szót, akinek így nem kell bekiabálnia tovább. Naná, hogy ő is a Quaestor-üggyel foglalkozik. Sorolja a kérdéseket:

    • Hogy kerülhetett a Quaestorhoz állami pénz?
    • Kin keresztül kapta meg Tarsoly Csaba levelét Orbán Viktor?
    • Miért küldött egyáltalán Tarsoly levelet neki?
    • 17 napig miért nem fogták el Tarsoly Csabát?
    • Ha Orbán tényleg február 25-én utasította a kormánytagok a pénz kivételére, mit csinált a külügy március 9-ig?
    • A külügyön kívül mely tárcák mentették ki a pénzüket?

    Lukács Zoltán jelzi, hogy az MSZP kikéri azt a levelet, amelyet Tarsoly Csaba írt Orbánnak, illetve Lukács a február 25-i kormányülés jegyzőkönyvére is kíváncsi.

  • Magyar Levente külügyi államtitkár szerint nem olyan bonyolult átlátni, mi történt Quaestor-ügyben, és bár már nagyon unja, de akkor most még egyszer elismétli.

    • Nem kapott Szijjártó Péter semmilyen levelet Tarsoly Csabától. (Orbán igen, erről nem beszél az államtitkár.)
    • Mindent visszakaptunk, ami a Quaestornál volt.
    • Állampapírokat fektettek be, amelyeket valóban készpénzben kaptak vissza. És ez tényleg felvet kérdéseket. De nem a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál.
    • Az igazságszolgáltatás független a kormánytól, nem szólhat bele senki, milyen intézkedéseket mikor tesznek meg.

    Két igazán jó összefoglaló az államtitkártól a Quaestor-ügyet illetően:

    A közvagyon jó helyen van, megvan, rendben van.

    Illetve:

    Sem morális, sem jogi, sem a felelős gazdálkodás szempontjából nem történt semmilyen hiba.

  • Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszéde elején részvétét fejezi ki a Germanwings-repülőbaleset áldozatai miatt, majd rátért a belpolitikára.

    Rogán szerint is a brókerbotrányok jelentik a legfontosabb témát, de nem egy brókercégről derült ki, hogy probléma van vele. „Persze értem, hogy a szocialisták csak egy brókerügyről beszélnének." Rogán a Buda-Cashre utalva bajnaizik egyet, majd az LMP-nek is odaszúr. Szerinte nem véletlen, hogy az LMP részéről Szél Bernadett is csak a Quaestorról beszélt,

    talán azért mert a PSZÁF főigazgatóját 2009-ben Schiffer Péternek hívták.

    Rogán ezután részletesen ismerteti a Fidesz javaslatát. Tudják, ez az, amely lehetővé tenné a brókerek személyes vagyonának zár alá vételét.

    A Fidesz-frakció további szigorítást javasol a brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről szóló törvényjavaslatban - közli Rogán. Olyan módosító indítványt adnak be, amely világossá teszi, hogy a vagyon zár alá vétele szempontjából vizsgálhatók azok a tranzakciók is, amelyek a büntetőeljárást megelőző egy évben történtek.

  • Ez szépen összefoglalja az államtitkár Rogán-felszólalásra adtott válaszát:

    A brókerbotrányt meg lehetett volna előzni, ha a szocialisták akarják.

  • Ma történt ez is. A parlament vállalkozásfejlesztési bizottsága a kormánypárti képviselők 6 nem és az ellenzéki honatyák 4 igen szavazata mellett úgy döntött, leveszi a napirendről azt a pontot, amelyet eredetileg a brókerbotrányban érintett vállalkozások és a hozzájuk kapcsolódó üzleti körök és személyek feltérképezése címmel hirdettek meg – írta az MTI.

    Ennek a pontnak a megtárgyalására hívta meg a testület Matolcsy György jegybankelnököt és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, akik végül nem jelentek meg a bizottsági ülésen.

  • Véget értek a napirend előtti felszólalások, jön a napirend megállapítása.

    Eldőlt, gyorsítva tárgyalhatják a Fidesz kezdeményezését a csaló brókerek vagyonáról, vagyis holnap már meg is szavazhatják a képviselők Rogán javaslatát. A parlament 170 igen és 7 nem szavazattal végül is támogatta a gyorsított eljárást. Igen, az ellenzék nagy része együtt szavazott a kormánypártiakkal.

  • Megszavazta a többség a napirendet is, jöhetnek az interpellációk. Az MSZP rögtön egy súlyos témával kezd. Szakács László és Tukacs István arra kíváncsi, milyen átszervezések várhatóak az egészségügyben, lesznek-e elbocsátások a területen, és milyen mértékű.

    Rétvári Bence Emmi-államtitkár részletesen ismerteti az egészségügyi átalakítás egyes állomásait, a háttérintézmények átszervezését. Annyira sok intézménynevet sorol fel, hogy esélyünk sincs leírni. Válasz mindenesetre nincs arra, hogy lesz-e elbocsátás. Rétvári válasza annyira unalmas, hogy láthatóan a fideszes képviselők sem tudnak rá odafigyelni – ezt Tukacs is megemlíti később.

    Tukacs István nem is fogadja el a választ, de a parlament persze igen.

  • 70-szeresére nő a pálinkafőzés adója? – vesz elő végre egy sokakat érintő problémát a jobbikos Magyar Zoltán. Kiakadt eléggé azon, hogy a magyar kormány hazudott a pálinkafőző magyar embereknek, és behódolt az EU-nak, amely kötelezettségszegési eljárást indított a pálinkafőzés adómentessége miatt. Ezért 72 ezer forintot szednek be a pálinkafőzdéktől.

    Tállai András NGM-államtitkár szerint a Jobbiknak nem a kormánnyal, hanem az EU-val van vitája. Az államtitkár szerint ugyanakkor valótlanság, hogy 70-szeresége nőne az adó, ez nem igaz. (Azt nem mondja, mennyivel fog akkor nőni az adó mértéke.)

    Magyar nem fogadta el a választ, a parlament igen.

  • Meneszti-e Orbán Viktor „a Quaestorba belebukott Szijjártó Pétert”? – erre kíváncsi az LMP. Sallai R. Benedek szenvedélyes beszédet tart a Quaestor-ügyről, és egy elég vicces bakit vét. Sallai szerint ugyanis Szijjártóék

    SZAROSAN

    összefonódtak a Quaestorral. Hatalmas nevetés után Sallai helyesbít arra, hogy „szorosan”. A levezető elnök, Jakab István a gyengébbek kedvéért jegyzőkönyvbe mondja, hogy ez nyelvbotlás volt.

    Innentől a szokásos koreográfia: Magyar Levente államtitkár elmondta, hogy minden rendben van, a külügy nem hibáziott Quaestor-ügyben, az LMP-s képviselő nem fogadta el a választ, a parlament viszont igen.

  • A fideszes Bánki Erik öninterpellál („A Buda-Cash brókerei a saját vagyonukkal számoljanak el!”), ami nem sok váratlan fordulatot tartogat. Az interpelláció címében minden benne van.

  • Az MSZP-s Korózs Lajos nem a Quaestor-ügyről beszél, hanem egy másik nem kevésbé aktuális témát hoz elő: a tapolcai időközi választást. Korózs szerint egészségügyi kampány zajlik Tapolcán, amit alátámaszt Zombor Gábor egészségügyi államtitkári múlt heti kiállása a választókerületben.

    Mint arról mi is beszámoltunk, Zombor a fideszes jelölttel az oldalán bejelentette, hogy fejlesztik a tapolcai kórházat 2,3 milliárd forintból, és nyárra el is készül minden. Korózs szerint ezzel az a probléma, hogy egy olyan fejlesztést próbál most eladni az államtitkár, amelynek már régen késznek kellene lennie. Korózs azt kérdezi, elkészül-e minden akkor is, ha netán nem a Fidesz nyer jövő vasárnap.

    Rétvári Bence államtitkár erre hosszan felsorolja, miből is áll a tapolcai kórházfejlesztés, amelynek természetesen az égvilágon semmi köze nincs az időközi választáshoz. Hiszen megszülettek a döntések évekkel ezelőtt. (Persze azt semmi nem tiltja, hogy most jelentsék be, és most tartsanak erről sajtótájékoztatót.)

    Korózs nem fogadja el a választ, a parlament igen.

  • A jobbikos Dúró Dóra oktatási témával jön, a Híd programok lemorzsolódási arányát sokallja, hiszen ez negyven százalék. Dúró azt az adatot kapta a Kliktől, hogy az előző tanévben összesen 120 ezer órát mulasztottak a diákok. A Híd program amúgy egy felzárkóztató oktatási program, az ebben részt vevő pedagógusok a diákokat egyéni képesség- és személyiségfejlesztéssel készítik fel a munkába állásra és az önálló életkezdésre.

    Rétvári Bence szerint fontos a felzárkóztatás, a személyre szabott képzést stb..., majd a különböző oktatási programokról tart kiselőadást az államtitkár. Dúrónak ez nem kielégítő a válasz, hiszen a feltett kérdésekről (hogy fordulhat elő ilyen lemorzsolódási arány? hogyan csökkenti a kormány?) nem beszélt az államtitkár. Nem fogadja el a választ, a parlament igen.

  • Vejkey Imre ezt kérdezi: „Milyen intézkedésekkel kívánja gyorsítani a kormányzat a fogyatékos emberek társadalmi integrációját?” 

  • Az LMP-s Sallai R. Benedek a termőföldadó miatti felháborodását jelzi, és a földadó visszavonását kéri a kormánytól. Az LMP-s kissé demagóg módon azt kérdezi, hogy várható-e más, olyan természeti erőforrásokra kivethető adó, mint levegőadó vagy vízadó.

    Személyesen Fazekas Sándor miniszter válaszol, aki szerint szűk feltételek mellett lehet a föld a tárgya a települési adóknak, például az őstermelőkre nem vonatkozhat. A miniszter szerint koránt sincs akkora problémáról szó, mint Sallai jelzi, mert mindössze 13 önkormányzat élt a lehetőséggel, és azok is szabálytalanul. 

  • Kis közjáték az előző interpelláció közben. Fazekas Sándor miniszter nem is olyan finoman utalt Sallai R. Benedek korábbi nyelvbotlására, ugyanis gratulált neki, hogy trágár szavak nélkül sikerült elmondani egy beszédet. (Akik nem követték volna ezt az érdekfeszítő közvetítést, Sallai R. azt mondta véletlenül az előbb, hogy a külügy és a Quaestor „szarosan” összefonódott.)

    Az LMP-s képviselő annyit szólt vissza, hogy egyetért azzal, hogy trágárság nélkül illik nyilvánosan szerepelni.

    a trágár szavakat igyekszem meghagyni az önök oligarcháinak.

  • Mengyi Roland örül annak nagyon, hogy felminősítette múlt héten az országot a Standard and Poor's. Bezzeg amikor leminősítik az országot a hitelminősítők, akkor a Fidesz azt kommunikálja, hogy nem kell őket komolyan venni.