Elhagyták a kórházat a görög futballisták

2015.03.31. 08:30

A görög labdarúgó-válogatott mindhárom játékosa elhagyhatta a kórházat hétfő este, írja az MTI a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának közleménye nyomán.

A vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőre Budapestre érkező görög játékosok hétfő reggel a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton sérültek meg egy közúti balesetben, melynek halálos áldozata is volt.

A rendőrség hétfőn az MTI-nek azt mondta: a balesetben egy személyautó és egy taxi ütközött. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon történt balesetben egy ember a helyszínen meghalt, többen megsérültek. A baleset miatt egy időre lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat.

Korábban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ azt közölte, az autóbaleset sérültjei közül három görög állampolgárt mentővel vittek a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumába; mindhárman fej- és lábsérüléseket szenvedtek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport