Azonosították a Népszínház utcai kocsmai gyilkosság harmadik támadóját is

2015.04.02. 15:24

Április 1-jén három férfi egy józsefvárosi, Népszínház utcai pincehelyiségben lévő kocsmában előzetes szóváltást követően bántalmazott egy férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség csütörtökön mindhárom elkövetőt azonosította, keresik őket – írja a Police.hu.

Rostás Tamás Kálmán 33 éves, Botos István 28 éves és Lakatos Károly 42 éves
Rostás Tamás Kálmán 33 éves, Botos István 28 éves és Lakatos Károly 42 éves
Fotó: Police.hu

Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

Az üggyel kapcsolatban a BRFK azonosította a képen látható Rostás Tamás Kálmán 33 éves, Botos István 28 éves és Lakatos Károly 42 éves budapesti lakosokat.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya kéri, hogy aki a felvételeken látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs; 8-16; p: 8-13), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport