Csónakázótó is lesz Felcsúton

2015.04.02. 12:56

Felcsútra igazán szép aranykor köszöntött, annyi fejlesztés valósult meg az elmúlt években ott. A faluban, ahol Orbán Viktornak is van háza, a stadionnal, a futballakadémiával, a kisvasúttal nem ér véget fellendülés időszaka: az Átlátszó azt írta, csónakázótó is lesz a vasútállomással szemben.

A tervek szerint a beruházást az önkormányzat valósítja meg, költségei a jegyző szerint egyelőre még nem ismertek, de a télen korcsolyapályaként funkcionáló tó szerinte hozzájárul majd a környék turisztikai vonzerejéhez. A német közszolgálati tévé, a ZDF munkatársai múlt héten forgattak Felcsúton, nekik mesélt Sisa András helyi jegyző a tervezett fejlesztésről. 

A fejlesztésnek helyet adó záportározó létrejöttét 2001-ben az első Orbán-kormány vitatható módon segítette 2,7 milliárd forinttal.

Az önkormányzati előterjesztésekből és jegyzőkönyvekből kiderül, hogy nem új terv a felcsúti csónakázótó. 2010-ben ugyan még az alcsútdobozi alpolgármester nyilatkozta, hogy együttműködési megállapodást köt a Mészáros Lőrinc által vezetett Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvánnyal, hogy „a záportározó sport- és szabadidős hasznosítása megvalósulhasson”. A megvalósításra eddig kellett várni.