Háromszázan játszották a 100 ezres csatát

02
2015.04.07. 12:40

„Már hétéves vagy, és még nem voltál az isaszegi csatán?" – kérdezte egy nő a vele kézen fogva sétáló kisfiútól, miközben száz lovasból álló menet vonult át az egyik kereszteződésben Isaszegen, feltartóztatva ezzel a kíváncsian figyelő autósokat. A közben a lovakon 166 évvel ezelőtti viseletekben feszítő férfiak és nők felől felhangzó egy-egy váratlan lőpordurrogtatásra a gyerekek még ijedten rezzentek össze az utcában, pedig ez még csak könnyed bemelegítés volt a hamarosan következő ágyúdörgésekhez képest.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik legmeghatározóbb eseménye volt a dicsőséges tavaszi hadjárat, amikor másfél hónap alatt a honvédseregnek sikerült visszafoglalnia az országot a létszámfölényben lévő császári csapatoktól, és vereséget mérnie az őket vezető Windisch-Grätzre. Ennek az időszaknak a legfontosabb ütközeteit és fordulópontjait próbálja megidézni már 27. éve több száz hagyományőrző, akik április 6-án a tavaszi hadjárat egyik legfontosabb csatáját mutatták be újra kicsiben az isaszegi domboldalban.

A városháza előtt alig ötven ember hallgatta a katonás indulókkal készülő zenekart, és készült a résztvevők felvonulására, de addigra a csatatérnek kijelölt réten, a település határában már közel ezren gyűltek össze. Volt, aki egy fára mászott fel, hogy megnézze a látványosnak ígérkező bemutatót. Akár majálishangulata is lehetett volna az egésznek, de a hideg, szeles időben azért inkább csak visszafogottan várták az emberek a kezdést – bár a katonazenekar megérkezésével többen lelkesen billegtek egy helyben a nóták ritmusára. A legtöbben nem először mentek ki, sokadjára is látni akarták a magyar huszárok győzelmével záruló bemutatót, amiben az egyik férfi szerint mostanra már sokkal jobban összecsiszolódtak a résztvevők.

„Ez tényleg kevés egy háborúhoz" – jegyezte meg találóan egy kislány, miután végigszámolta még a helyi bolt előtt az indulásra váró huszárokat és osztrák vérteseket. „A lehetőségekhez képest korhű csatabemutató" – hangzott el az egyik oldalon felállított színpadon a műsor felvezetése alatt, szintén utalva arra, hogy a tavaszi hadjáratnak ezen a pontján valójában 55 ezer császári erő állt szemben a főváros irányába nyomuló 45 ezer magyarral. A csataimitációnál úgy kellett számolni a gyalogságot, hogy kb. 10-15 ember már egy egész zászlóaljat képviselt.

Azonban így is jól vissza lehetett adni az arányokat, az összesen három felderítő vadászt ennyi idő alatt már arcról is fel lehetett ismerni, miközben a csatatérnek elkerített réten összességében bőven érvényesült a 2-300 beöltözött ember jelenléte. Hát még, amikor egyszerre harminc ló rohamába remegett bele a föld a nézőktől alig néhány méternyire. Mert hogy az egyébként bőven felülreprezentált lovasok vitték a prímet, nem véletlenül: egy-egy vágta összehasonlíthatatlanul látványosabb volt, mint amikor a gyalogsági egységek masíroztak katonás rendben az ellenség felé.

Ahogy kitűnt, hogy a legtöbben lovasokat elevenítettek meg legszívesebben, az is rögtön szembetűnő volt, hogy miközben még Rózsa Sándor betyárjai is ott lovagoltak, beöltözött osztrákokból némileg hiány volt. Az ágyúsokból arányosan többen voltak, mint a tüzérséget a szabadságharc alatt a semmiből felépítő magyarok, de osztrák vértesből összesen 21-et számoltam össze. A soraikat így huszárruhásokkal töltötték fel, hogy meglegyen a létszám. Ahogy a felvezetés alatt elhangzott, a jövőben ez változhat, mivel az elmúlt években az egyre korhűbb császári viseletek érkezésével ezek a szerepek is népszerűbbek lettek.

„Így lehet igazán megtanítani a történelmet" – magyarázta csillogó szemekkel egy néni, aki isaszegi lakosként az elmúlt évtizedekben csak egy-két alkalommal hagyta ki a csatát. Miközben lassacskán beindult az ütközet, az oda-vissza ágyúzások mellé kijelölt becsapódási helyeken lángcsóvák csaptak fel, huszárok vívtak pár percig lóhátról az osztrákokkal, és gyalogsági egységek szaladtak az Isaszeg városát szimbolizáló, szalmával alárakott néhány lepedőház felé. Közben Pelyach István történész, a Szegedi Tudományegyetem oktatója adta a körítést és a történelmi hátteret a látottakhoz.

A történész nemcsak arról mondott plusz információkat, hogyan nézett ki technikailag egy csata akkoriban (felderítők, tüzérségi erőfelmérés, lovasfelderítők, lovasroham, gyalogság, stb.), hogy a harc nem elsősorban az ölésről, hanem az ellenséges katonák megsebesítéséről szólt, vagy miért kerülhetett szabotázsként alföldi homok a honvédek lőporoszacskójába, hanem a magyarázatok segítettek kiszélesíteni az értelmszerűen leszűkített bemutatót, ami sokat segített az egész helyzet megértéséhez.

Ebből például kiderült az ilyen bemutatókból hiányzó ezredesek, tábornokok kulcsfontosságú szerepe: az előre tervezést preferáló Klapka György a váratlanul kibontakozó csatában először visszavonult az I. hadtesttel, de aztán a helyszínre vágtató Görgey Artúr fővezér megértette vele, hogy muszáj megvívni az ütközetet („Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé!”), a III. hadtestet vezető Damjanich János pedig tíz órán át tartotta a füstbe burkolózó Királyerdőt Jelačić horvát bán egységeivel szemben.

Közben láthattuk a zárt négyszög alakzatot, amivel a gyalogság védte magát a lovassággal szemben, habár közülük többen már nem is próbálták megúszni sérülés nélkül. „Na, ki akar elesni?" – kérdezte a szuronyosokat kísérő egyik lány mosolyogva. A szintén beöltözött nők ellátták a látványosan felbukó sebesülteket, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy kiosztották nekik az előre beművérezett kendőket. Magyar oldalon egyébként 800-1000 halott lehetett, míg az osztrákoknál 1500 halott, sebesült, hadifogoly volt a csata mérlege.

Ahogy a valóságban, itt is felgyújtották a házak egy részét, amik aztán irányítottan égtek el, hozzájárulva a fináléhoz. Az isaszegi csata délután egy órától nagyjából este 11-ig tartott, fél 10 körül foglalták el a magyar csapatok a települést. Az addig részletekben építkező bemutató 50 percéből az utolsó 10 percre pörgött fel igazán, ezen a ponton már csak kapkodtuk a fejünket, ahogy valódi csatára emlékeztetve egyszerre öt helyen is történt valami. Füst füst hátán, gyalogsági tűz itt, ágyúzás ott, lovasharc amott – a belelendült lovasok közül volt, aki a felállított szénabálákon még díjugratást is bemutatott egy üldözés hevében.

A magyar győzelemre aztán a végig megbújó nap is kisütött öt-tíz percre, bevilágítva a csataterén a résztvevőket. No meg, még egy kis felüdülést biztosított az addigra alaposan kihűlt nézőknek. A drónról készített csoportképet már csak néhány százan várták meg, mielőtt a hagyományőrzők indultak volna tovább: április 10-én újabb győzelem vár a magyar seregekre Vácnál.



  • Hírek
  • Hírek