Ismerőseit is megdöbbentette a milliárdot lenyúló bankár

486229805 10
2015.04.10. 07:26
Csendes, visszahúzódó emberként ismerte a környezete K. Zsoltot, azt a privátbankárt, aki legalább egymilliárd forintot elsikkasztott ügyfeleitől.

Egy Skoda Superbbel járt, csendes, nem hivalkodó életet élt ismerősei szerint K. Zsolt. A 41 éves férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van, mert - mint azt az Index megírta - az OTP egyik privát bankáraként legalább egymilliárd forinttal megkopasztotta dúsgazdag ügyfeleit. Bár évek óta sikkasztott, idén bukott le egy belső banki ellenőrzésen, és még aznap bilincsben vitték el a rendőrök abból a budapesti irodából, ahol dolgozott. Azóta az OTP kártalanította is az ügyfeleket. 

K. Zsolt vidéken járt főiskolára, még nagyon régen a Budapesti Banknál dolgozott. "Csupa jót tudok róla mondani. Egy úriember, elképesztő jó humorral. Egyáltalán nem volt hivalkodó, sem az öltözködése, sem az életmódja. Nem feltűnösködött" - mesélte róla az Indexnek az egyik ismerőse, akit sokként ért, hogy K. Zsolt sikkasztott, merthogy ő kifejezetten becsületes emberként ismerte. "Egyszerűen nem tudom elhinni róla, hogy ezt ő csinálta" - mondta ez az ismerős. 

K. Zsolt egy másik ismerőse ugyanakkor arról mesélt lapunknak, hogy a bankár egyik volt barátnője kifejezetten sokat utazott egzotikus országokban, méregdrága, ötcsillagos szállodákban szállt meg, jó éttermekben evett, amire a fizetéséből egészen biztosan nem tellett volna. Úgy tudjuk, hogy a nő egy autót is kapott ajándékba az egyébként elvált férfitól.

K. Zsoltot többször látták egy Maseratiban is, de egyik ismerőse úgy tudja, az a luxusautó nem az övé, hanem egy főiskolai barátjáé volt, igaz, úgy tudjuk, a két férfinak "voltak közös ügyleteik". Egy másik ismerőse viszont úgy tudja, a luxusautót valójában ketten használták.

És bár ismerősei szerint nem volt kihívó az életmódja, a bankár Facebook-profilja arról árulkodott, hogy szerette a drága külföldi éttermeket. Ráadásul úgy tudjuk, a rendőrségen tett tanúvallomásában is azt állította, hogy az elsikkasztott pénzt magára költötte. 

Voltak, akik Prima Primissima-díjasként találkoztak K. Zsolttal, mivel bankárként ő intézte, hogy a díjazottak hozzájussanak a díjjal járó pénzjutalomhoz.  

K. Zsolt ügyében jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz, folynak a kihallgatások. A férfi előzetes letartóztatásban van. Ha bűnösnek találja a bíróság, akkor minimum 5 évre, de akár 10 évre is börtönbe kerülhet.