Öt részletben kapta meg fizetését a mentős

2015.04.16. 09:17

Hét év után márciusban lépett ki az Országos Mentőszolgálattól Matisz Mariann, aki a Blikknek azt állítja, hogy átláthatatlan módon utalták el az utolsó fizetését. Mint mondja, kaotikus és teljesen kiismerhetetlen a rendszer, így elképzelése sincs, hogy valójában mennyi pénzt kellett volna kapnia.

A volt mentős szerint fizetését 5 részletben kapta meg:

  • az első részletet április 2-án utalták át, ekkor 48,2 ezer forintot kapott,
  • aznap még érkezett 4500 forint a számlájára
  • majd 8 nap múlva újra kapott 21,3 ezer forintot
  • majd aznap újabb 2,2 ezer forintot
  • három nappal később pedig még 3,5 ezer forintot.

Mindig is kiismerhetetlenek voltak a bérpapírjaink. Tételesen soha nem szerepeltek rajtuk a pótlékok, amiket például a túlórákért, a délutáni vagy az éjszakai műszakokért kaptunk. Így korábban is csak megtippelni tudtam, mennyi fizetés érkezik hónap végén a számlámra

- nyilatkozta Matisz Mariann, aki megmutatta az átutalásokról szóló sms-értesítéseket is a lapnak.

A Blikknek nem sikerült megszólaltatnia az ügyben a mentőszolgálatot. Az Index a hírre hivatalos reagálást kért az OMSZ-től, várjuk a válaszukat.

Matisz Mariann nem először panaszkodik az OMSZ-nél tapasztalt állapotokról, múlt héten azt mesélte el a lapnak, hogy diplomás mentőtisztként legfeljebb nettó 150 ezer forintot keresett, amiért 178 órát dolgozott egy hónapban, vagyis óránként valamivel több, mint 800 forintos órabéréért dolgozott.