Natália
2 °C
5 °C
Index - In English In English Eng

Újra lesznek oszlopreklámok?

2015.04.16. 07:59

Három éve tiltja törvény a villanyoszlopokra kifüggesztett reklámokat – kivéve a politikaiakat –, ami jelentős bevételi forrástól fosztotta meg az Esma Zrt.-t. Az oszlopkandeláber-reklámok jogai így nem sokat érnek, ám a Népszabadság információi szerint mégis élénken érdeklődik irántuk egy kör, amely mögött a piaci szereplők Habony Árpádot és Garancsi Istvánt sejtik. 

Az Esma Zrt. tulajdonosa, Bleuer István nem erősítette meg a tárgyalás tényét, bár információk szerint már korábban is megpróbált túladni a törvény által kiüresített oszlopreklámjogokon.

A piac ismerői szerint a jogok iránt most érdeklődő körnek információi lehetnek egy készülő törvénymódosításról, amely újra lehetővé tenné a reklámok oszlopokra való kihelyezését. 

Az Esma még a kilencvenes években kötött akár több évtizedes hatályú kizárólagos megállapodást az áramszolgáltatókkal az oszlopok bérleti jogáról. (A társtulajdonosok között a spanyol Mirpasa mellett ott van Börcsök Dezső egykori Elmű-vezér családja is.) 

A 2009-ben még egymilliárdos hasznot, 2013-ban már kétszázmilliós veszteséget produkáló Esma eladása a romló mutatók miatt sürgető lehet a tulajdonosoknak. Szakági források szerint amíg a jogok a baloldali kötődésű üzletemberként ismert Bleuernél vannak, addig biztosan nem oldják fel az oszlopreklámokra vonatkozó törvényi tilalmat.