Csepreghy: Ne Gyurcsány cége ellenőrizze a fejlesztéspolitikát

HUS 5884 ok
2015.04.19. 16:12

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára vasárnap a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta: azt kéri az Európai Bizottságtól (EB), gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc cégét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével, írja az MTI. Hozzátette: „senki nem gondolhatja komolyan, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke képes lesz objektív, szakmailag elfogulatlan álláspont kialakítására”, egyben értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az EB egy politikailag függetlennek nem mondható politikus négyfős cégét bízta meg a feladattal, ahelyett, hogy azt például egy nagy nemzetközi könyvvizsgáló cégre bízta volna.

A helyettes államtitkár elmondta, a héten több minisztériumot is megkerestek az Altus munkatársai; a kormányzati szerveknek bemutatott dokumentumok szerint megbízást kaptak az EB-től arra, hogy ellenőrizzék a magyarországi fejlesztéspolitikai rendszer felépítését az új időszakra vonatkozóan. Elmondta azt is, az Európai Unió eddig maga ellenőrizte ezt a folyamatot. Most pedig egy külsős cég kapott erre megbízást, ami „érdekes kérdéseket vet fel”.

A kijelentésekre Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára, az Altus vezérigazgatója is reagált rövid időn belül. Előbbi az Országos Sajtószolgálaton keresztül „A fideszes korrupcióra továbbra is csak gyurcsányozni tudnak? " címmel adott ki közleményt, amiben azt írja, hogy a ténynek, „miszerint 700 milliárd forint EU-s támogatást függesztettek fel a 2010 utáni súlyosan korrupciógyanús ügyek miatt, semmi köze nincs ahhoz, hogy a tulajdonomban álló cég, az Altus Zrt. egy 11 nemzetközi céget tömörítő konzorcium vezetőjeként nyílt, nemzetközi megbízást nyert arra, hogy az összes, azaz mind a 28 európai uniós tagországban elemezze és értékelje a 2014 utáni időszak tervezési programjait és dokumentumait."

Dobrev Klára vasárnap az MTI-hez közleményt juttatott el  Csepreghy Nándor sajtótájékoztatójára reagálva, amely lényegében a fentieket tartalmazza, azaz hogy az Altus, pontosabban a 11 céget  – köztük német, francia, olasz, svéd, bolgár, lengyel és szlovák vállalatokat – magában foglaló konzorcium  tavaly ősszel elnyert megbízása az Európai Unió összes tagországára kiterjed, tárgya pedig a 2014–2020 közötti időszak tervezési dokumentumainak elemzése. A tanácsadás az EU összes tagországára kiterjed, a 2014–2020 közötti pénzügyi perspektíva 28 partnerségi megállapodására és közel 300 most induló fejlesztési programjára vonatkozik, tájékoztatott Dobrev Klára.     

Hozzátette, hogy a feladatot a 28 tagállamban csaknem 40 szakértővel végzik, szakértői csapatuk pedig többségében külföldi tanácsadókból áll, akikkel a hazai fejlesztéspolitikában évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek dolgoznak együtt.  Jelezte, hogy az előző tervidőszakhoz, a 2007–2013 közötti források felhasználásához a megbízásnak nincs köze, tárgya pedig nem auditálás vagy pénzügyi ellenőrzés, hanem stratégiai, szakmai elemzés. A készülő tanulmány a kormány által felállított új intézményrendszer működését sem ellenőrzi semmilyen formában, közölte. A vezérigazgató megjegyezte továbbá, hogy az Altus működése kizárólag külföldi, valamint nemzetközi projektekre korlátozódik. 

Az Altus az EU támogatásaival kapcsolatban soha semmilyen hazai kormányzati megrendelést, megbízást nem vállalt, állami tenderen nem indult, fűzte hozzá Dobrev Klára, aki közölte azt is: a cég működésében Gyurcsány Ferenc személyesen nem vesz részt. Hangsúlyozta egyúttal: a gazdaságfejlesztési operatív program három prioritása alá tartozó források felfüggesztése és az Altus Zrt. Európai Bizottságtól kapott tanácsadói megbízása között semmilyen összefüggés nincs.