Felmondott a fekete ruhás nővér

2015.04.19. 01:08

Felmondott a Péterfy Sándor utcai kórházban egy nővér, Sándor Mária, aki néhány hete a Házon kívül című műsorban beszélt a ki nem fizetett túlórákról és a nővérek túlterheltségéről - tudta meg az RTL Klub. A műsorban azt mondta, a Péterfy Sándor Kórházban hónapok óta nem fizette ki a túlóráit. Ezt a kórház igazgatója cáfolta, de a nővérek mutattak róla papírokat. A riport óriási visszhangot váltott ki, több nővér jelezte, hogy hasonló gondokkal küzd. A minisztérium vizsgálatot indított, de mindent rendben találtak.

Mária viszont figyelemfelhívó akciót indított: fekete ruhában akart szombaton tiltakozni az egészségügyben dolgozók helyzete ellen. Többen fekete szalagot viseltek aznap, vagy fekete ruhában dolgoztak, így tiltakoztak az egészségügy gyászos helyzete ellen.

Mária is fekete ruhában ment be dolgozni, de nem engedték neki. Megjelent az ápolási igazgatója, és felszólították, hogy vegye le a fekete ruhát, használja a kórház által biztosított formaruhát.

A nővér levette a fekete ruhát, de azonnali hatállyal fel is mondott. Most munkát keres.

Az RTL úgy tudja, a nővérrel aláírattak egy olyan papírt, hogy nem fogja visszavonni a felmondást. 

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Biztosítás