Adél
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Most nem a kétharmadot, a kormányzást bukná a Fidesz

HUS 0873
2015.04.20. 07:36
Néhány hónap alatt volt három időközi parlamenti választás, mindhármat elvesztette a korábban az időközik bajnokának tartott Fidesz; ráadásul kettőt ebből olyan körzetben, ahol tavaly még nyerni tudtak. A közvélemény-kutatások szerint a párttól a szavazói egyharmada tántorodott el, az időköziken valójában ennél nagyobb, ötven százalék körüli volt a veszteségük. Játszottunk a számokkal: a 2014-es választások eredményéből kiindulva megnéztük, mi lenne, ha ma döntene az ország a parlamentről. Patthelyzet, az lenne.
  • Februárban a veszprémi időközi választáson 10 939 szavazatot kapott a fideszes jelölt, 51 százalékkal kevesebbet, mint a tavaly áprilisban győzni tudó Navracsics Tibor (22 194).
  • Múlt vasárnap a tapolcai választáson a fideszes jelölt 10 243 szavazatot kapott, 45 százalékkal kevesebbet, mint a tavaly áprilisban győzni tudó, idén januárban elhunyt Lasztovicza Jenő (18 570).
  • Még tavaly novemberben, a szocialista Kiss Péter halála miatt kiírt időközin ugyanaz a Hollósi Antal Gábor, aki tavaly 18 181 szavazattal lett második, most csak 8099 szavazatot kapott, 55 százalékkal kevesebbet, mint áprilisban.
 

A közvélemény-kutatások adatainak fényében a Fidesz vesszőfutása nem meglepő, legfeljebb annak mértéke. A komolyan vehető intézetek szerint a párt egy év alatt támogatói egyharmadát veszítette el – miközben az időközin a szavazóinak lényegében a felét (igaz, az újpesti MSZP-s győztes is harmadával kevesebbet kapott, mint egy éve, de nem is közös baloldali jelöltként indult, és ott volt a legnagyobb a Fidesz-szavazók passzivitása is).

Ami a Fideszt különösen aggaszthatja: miközben a korábban megnyert körzeteikben a

támogatóik fele lábbal szavazott (azaz nem ment el), addig Veszprémben a balos, Tapolcán a jobbikos tábor ugyanolyan aktív maradt.

A tapolcai körzetben tavaly 10 110 szavazatot kapott a Jobbik-jelölt, most 10 608-at, a veszprémiben 13 009-et kapott tavaly a közös balos jelölt, 14 012-vel győzött most a baloldal által támogatott független induló.

Mindezek alapján megnéztük, hogy ezekből a tendenciákból mi következne, ha most vasárnap lennének a választások. Azonban itt van máris egy nagyon fontos figyelmeztetés: cikkünk csak egy játék, egy részleges lemodellezése azoknak a folyamatoknak, amik a tavalyi parlamenti választás óta tartanak az országban. Számos tényezőt figyelembe vettünk, sokat azonban nem – mert nem lehet pontosan számosítani a hatásukat (ezekre később még visszatérünk).

Hogy mi alapján készítettük el a modellünket?

Megnéztük, hogy az áprilisi parlamenti választáson a 103 (106 mínusz az a 3, ahol most időközi volt, és „friss” eredmény van) egyéni mandátumból hányat nyert el a Fidesz (néhány budapesti, továbbá egy-egy szegedi és miskolci körzetben a baloldali összefogás jelöltje nyert, ezeknél abból indultunk ki a pártok mostani népszerűsége és akkori helyi eredménye alapján, hogy a miskolcit elvinné a Jobbik, a többi maradna a baloldalé). Ezeknél megnéztük, hogy hány szavazatot kapott a fideszes győztes, és hányat az akkor második helyezett.

A Veszprém megyei időközik nyomán abból indultunk ki, hogy a második helyezett jelöltek ugyanazt a szavazatszámot kapnák, mint 2014-ben (és azt is feltételeztük, hogy a választáson ismét összefogás lenne a baloldalon). A győztes fideszes jelölt szavazataiból 30 százaléknyit vettünk le. Ez még kedvezőnek is mondható az időközik 50 százalék körüli visszaeséséhez képest, inkább a párt támogatottságának visszaesését vettük alapul (mondhatnánk persze, hogy hiszen az időközin más jelöltek indultak, mint tavasszal, tehát részben személyes okai lehettek annak, hogy elpártoltak a szavazók, de Újpesten ugyanaz volt a jelölt).

Ennek a döntésnek így főként az az oka, hogy nyilván másként, hatékonyabban menne egy mozgósítás, és nagyobb lenne az aktivitás, ha nem csak egy-egy mandátumról, hanem „az ország sorsáról”, az összes parlamenti helyet eldöntő általános választásról lenne szó. Szóval levontuk a 30 százalékot, majd ezután megnéztük, hogy a 30 százalékkal kevesebb szavazat több-e, mint a tavalyi második szavazata – ha több, akkor a fideszes kapta az egyéni mandátumot, ha kevesebb, akkor a tavalyi második.

És hogy mi lett az eredmény? Íme a térkép, ezen láthatja, a kis csúszka segítségével ide-oda húzogatva a valós 2014-es és az általunk modellezett 2015-ös egyéni eredmények között. (Aztán majd rátérünk a listás számításra is.)

Mint látható, a Fidesz a tavalyinál sokkal kevesebb egyéni mandátumot szerezne: 96 helyett csak 63-at. Debrecen kivételével elbukná az összes nagyvárost (Budapest mellett Szeged és Pécs a baloldalé, Miskolc a Jobbiké lenne), a baloldal emellett visszavenné néhány hagyományos erősségét (Tatabánya, Dunaújváros), ahol az országos átlagnál kisebb volt a veresége tavaly, míg a Jobbik főleg északkeleten hódítana, például vinné egész Heves megyét. A Fidesz az Alföldön és a Dunántúlon maradna erős.

Feltűnő lehet, hogy miközben az egyes felmérések szerint Vona Gábor pártjának népszerűsége már közelít a Fideszéhez, viszonylag kevés egyéni mandátumot számolunk nekik, mindössze 10-et (miközben a baloldalnak 33-at). Ennek oka a modellben keresendő: tavaly ugyan nagyjából negyven választókerületben szereztek második helyet, ezek nagy részében azonban köztük és a balos jelölt között volt szoros verseny, nem pedig köztük és a győztes fideszes között. Hajdú-Bihar megyében vagy Szabolcsban szinte mindenhol jobbikos volt a második, de a jellemzően 46-53 százalék között teljesítő fideszesekkel szemben 24-29 százalékokat kaptak, míg Budapesten a fideszesek 37-46 százalék közötti támogatottsággal nyertek, míg a vesztes balosok 32-38 százalékot szereztek.

A jobbikosok aránylag sok második helyéből ezért születne viszonylag kevés első, legalábbis a baloldali jelöltekkel összevetve. A valóságban azonban, mint ez a megismételt ózdi polgármester-választáson is látszott,

elképzelhető: a baloldali szavazók egy része úgy dönt, hogy fontosabb neki a Fidesz bukása, mint a baloldal sikere, ezért ahol esélytelennek ítélnék a balos jelöltet, ott inkább a jobbikosra szavaznának.

Ezt azonban ugyanúgy nem lehetett egy modellben pontos értékkel figyelembe venni, mint azt a már korábban említett szempontot – ami miatt 50 helyett csak 30 százalékos fideszes visszaeséssel számoltunk –, hogy ha országos választás lenne, az mennyivel lenne mozgósítóbb hatású a passzív Fidesz-szavazóknak, mint egy időközi.

A modell azzal sem számol – mert ez szintén nem számosítható – , hogy a Jobbik tapolcai, első egyéni választókerületi győzelme átszakít-e gátakat, elfogadhatóbbá és reális alternatívává téve Vonáék pártját olyan, jelentősebb választói csoportok számára is, amelyek eddig idegenkedtek tőle. Egy korábbi elemzés szerint a párt akár 600 000 bizonytalan, főként a Fideszben csalódott szavazót is becsatornázhat – ezt a folyamatot a mostani választási sikerük felgyorsíthatja, megkönnyítheti (hogy valóban így lesz-e, az a következő hónapok közvélemény-kutatásaiból fog kiderülni).

Visszatérve tehát arra, amivel számolni lehetett: az alapján az egyéni mandátumok tehát így alakulnának:

  • Fidesz–KDNP: 63
  • Baloldali összefogás: 33
  • Jobbik: 10

És mi lenne a listán kiosztható 93 mandátum sorsa? Ezt jóval nehezebb volt megítélni, két bizonytalansági tényező miatt:

  • Eléri-e az LMP ismét az 5 százalékos küszöböt, vagy sem?
  • Hogyan alakulnak a töredékszavazatok?

Az előbbi egyszerű kérdés: Schiffer András pártja mostanában a parlamenti lét és nemlét határán egyensúlyoz. Eddig sikerrel jártak, bár 2010-es 7,48 százalékuk tavaly tavaszra 5,34 százalékra, majd az EP-választásra 5,04 százalékra zsugorodott. A közvélemény-kutatók rendre 4-6 százalék közé mérik őket; és ez nemcsak biztonsági játék, hanem tényleg kábé itt lehet a népszerűségük. A kalkulációnkban végül abból indultunk ki – miután a Medián felmérése szerint a választani tudó szavazók között most 6, míg a választani tudó biztos szavazók között 4 százalékon állnak –, hogy ismét elérnék az 5 százalékot.

A másik kérdésre viszont végleg lehetetlen pontos választ adni. Tavaly óta a pártlistás mandátumokat úgy osztják ki, hogy összeadják a pártlistára adott szavazatokat az egyéni mandátumot nem érő szavazatokkal (és úgy, hogy nemcsak a vesztesekre adott szavazatok számítanak, hanem a győztesekre adott, a győzelemhez szükségesen túli szavazatok is, tehát ha valaki 1000 szavazattal nyer, míg a második 500-at kapott, akkor a győztesnek 499 töredékszavazata erősíti a pártot). A pártlistákra adott szavazatok arányát szintén a Medián adatai alapján számoltuk, a töredékszavazatoknál pedig abból indultunk ki, hogy a harmadik helyezett jobbikos vagy baloldali egyéni jelölt és az LMP-s ugyanannyit kapna, mint tavaly.

Mindezek után azt jött ki, hogy így alakulna a 93 listás mandátum (zárójelben a tavalyi választás eredménye):

  • Fidesz–KDNP 33 (37)
  • Jobbik 34 (23)
  • Baloldali összefogás: 21 (28)
  • LMP: 5 (5)

Látszik, hogy a Fidesz támogatottságának visszaesését valamennyire enyhítenék a második helyre szorulások miatt megnőtt töredékszavazatok. A Jobbiknak a modell szerint relatív rossz egyéni eredményeit kompenzálná az, hogy jócskán nőne a töredékszavazatuk is, ahogyan a pártlistára adott szavazataik száma is, míg a baloldal a viszonylag sok hozzá kerülő egyéni képviselői hely árát a csökkenő pártlistás szavazatszámon fizetné meg.

   egyéni listás összes %
FIDESZ–KDNP 63 33 96 48,24%
JOBBIK 10 34 44 22,11%
LMP 0 5 5 2,51%
MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP 33 21 54 27,14%

Végül itt fenn a táblázat arról, hogy alakulnának a parlamenti erőviszonyok szigorúan csak a modell szerint, ha most vasárnap lennének a választások.

A Fidesz–KDNP nyerne ugyan, de nemhogy kétharmada, hanem sima parlamenti többsége sem lenne

(és számára az sem jelentene érdemi segítséget, ha az LMP végül nem kerülne a parlamentbe, az ugyanis két plusz listás mandátumot jelentene nekik és a baloldalnak, egyet pedig a Jobbiknak). Vagyis kisebbségi vagy koalíciós kormányzásnak kellene elkezdődnie – ám a mostani politikai szituációban mindkettőt elég nehéz elképzelni.