Elkelt a tápiógyörgyei férfi veséje

2015.04.23. 08:21

A tápiógyörgyei Mészáros András végső elkeseredettségében apróhirdetésben kezdte árulni veséjét. A dolog természetesen törvényellenes, egyetlen uniós tagországban sem adhatja el a veséjét, márpedig a blikk.hu cikke szerint a hirdetési oldalakról többször is eltávolított felhívásra egy uniós országból jött jelentkező. Legalábbis a vevő által küldött repülőjegy egy uniós országba szól.

A férfi egyik ismerőse a lapnak ugyan azt állította, hogy a repülőjegy megérkezése előtt oroszokkal tárgyalt a veséjét áruló férfi, de ő ezt nem erősítette meg. 

„Miután a Blikkben megjelent az újságcikk, sokan támadtak, és nagyon sokan segítettek. Jöttek fiatalok, akik feltöltötték a hűtőmet, annyi ételt hoztak, hogy sírva fakadtam. Egy nyugdíjas bácsi egy kis pénzzel támogatott. De tudom, hogy a problémámat véglegesen csak én oldhatom meg, ezért most elutazom. Igaz, kicsit félek, de legalább megoldódnak az anyagi problémáim" − mondta a lapnak.

A férfinak három gyermeke van, és a házára felvett devizahitel miatt kénytelen volt mindenét eladni, a törlesztőrészlet befizetése után pedig szinte egy fillérje sem marad. Az interneten 3 millióért kezdte el árulni a veséjét, annak ellenére, hogy ezért akár 3 évet is kaphat.



  • Tippek
  • Bankszámla