Eleonóra
-1 °C
12 °C

Megmaradhat a Raoul Wallenberg Szakközépiskola

2015.04.23. 12:43 Módosítva: 2015-04-23 12:51:01

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában jelentette be, hogy miután a szülőkkel és a tantestülettel is megbeszélést folytatott

azt fogja javasolni a kormánynak, hogy maradjon együtt a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola a jövőben is.

A miniszter szerint az, hogy költözni kell, nem kérdés, azt a szülők is elfogadják, hiszen a jelenlegi épület a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kampuszának a része, és a továbbiakban szüksége van az intézménynek rá. Az, hogy az iskola együtt tudjon költözni és együtt tudjon maradni, erős szándék, és ő szívesen támogatja. Balog szerint Tarlós István főpolgármester segít keresni egy megfelelő épületet.

Ahogy azt két napja megírtuk, a kormány az érintettek megkérdezése nélkül azt tervezte, hogy megszünteti a nagy múltú szakközépiskolát. A diákok felét műszaki iskolákba szórták volna szét. A március 18-ai döntés azért született, mert a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek szüksége van az épületre. Az iskola megszüntetése ellen szerdán a felsőoktatási reformokat ellenző tüntetők is tiltakoztak.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!