Ivó, Milán
9 °C
17 °C

A nemzetközi tanulmányok szaknak át kell alakulnia

2015.04.24. 21:49

Nem három óra, vagy négy nap alatt kell az egyetemeknek átalakítaniuk a nemzetközi tanulmányok képzés rendszerét, írta a Corvinus Egyetem, megcáfolva a korábban a sajtóban keringő híreket. A nemzetközi tanulmányok szakkal kapcsolatban korábban azzal riogattak, hogy az állam teljesen megszüntetné, de erről az infomációról is kiderül, hogy ebben a formában nem igaz.

"A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak egyike a legnépszerűbb szakoknak, jól illeszkedik a magyar kül- és külgazdaságpolitika célrendszeréhez, a világon szinte mindenütt megtaláljuk a megfelelőjét, ráadásul – idegen nyelven oktatva – a külföldi hallgatók számára is vonzó" - írta az egyik legnépszerűbb és legtöbb bevételt hozó szakjának védelmében a Corvinus.

Azt azonban nem ellenzi sem a Corvinus, sem más, a szakot oktató egyetem, hogy a nemzetközi tanulmányok képzést kicsit átalakítsák, színvonalasabbá tegyék, megemelve például a képzés kimeneti követelményeit.  Azt egyelőre nem tudni, ez az átalakítás pontosan mit jelent, de a Corvinus azt ígérte, hogy figyelembe fogják venni a nemzetközi gyakorlatok mellett a hallgatók javaslatait is.

A nemzetköz tanulmányok szak megújítására a Magyar Rektori Konferencia kérte fel a Corvinust, néhány más, a szakot szintén okatató egyetemekkel együtt. A reformok átgondolosára több hónapjuk lesz az egyetemeknek. "Ez a munka természetesen széleskörű szakmai egyeztetést igényel, minden érdekelt – beleértve a hallgatókat – bevonásával" - írta a Corvinus egy közleményben.