Kancellár: Helyükön a Zeneakadémia vezetői

2015.04.27. 15:39

Egyre nehezebb tisztán látni a Zeneakadémia vezetőinek megbízásával kapcsolatban. A kancellár válaszolt pár kérdésre, de  a kép nem tisztult, sőt, ha lehet, inkább még zavarosabb lett.

Levele alapján két dolog tűnik biztosnak:

  • Léteznek olyan dokumentumok, amelyek azt célozzák, hogy az eddig határozott idejű szerződéssel rendelkező vezetőkből megbízott vezetők legyenek.
  • De egyelőre egyetlen vezetőt sem függesztettek még fel.

Kupper András, a kormány által a Zeneakadémia élére helyezett kancellár hétfőn reagált az intézményben kialakult feszült helyzettel kapcsolatos hírekre. Közleményében cáfolta a Fidelio értesülését, miszerint pénteken visszavonta volna a Zeneakadémia vezetőinek megbízatását. Az Index úgy tudta, hogy nem visszavonásról, hanem felfüggesztésről volt szó, de kérdésünkre a kancellár ezt is tagadta.  "Egyetlenegy megbízatás sem került felfüggesztésre" – írta.

Az Index az intézmény egyik érintett vezetőjétől vasárnap úgy értesült, hogy arra számítanak: hétfőn minden vezetőt várni fog egy papír, alá kellene írniuk, hogy megbízott vezetőkként látják el a következő időszakban a feladatot, amit eddig is végeztek. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre a kancellár hétfő délután azt válaszolta:  "Rektor asszonnyal ma már bizonyosan nem jön létre a találkozó, ezért senkivel semmit nem fogok aláíratni.

Még senki nem jelezte, hogy nem írja alá."
 

A Zeneakadémia rektora, Vigh Andrea az MTI-nek hétfőn a Fidelio értesüléseit nem akarta kommentálni, mondván egyelőre nem tud többet mondani annál, mint ami a lapban vasárnap megjelent. Azt mondta még hétfő délelőtt, hogy a nap folyamán egyeztetni fog a fenntartó minisztériummal a kialakult helyzetről, és reméli, hogy keddre talán már előrelépés érhető el az ügyben.

A kancellár közleménye szerint pénteken egyébként annyi történt, hogy személyesen egyeztetést kezdeményezett minden – nem oktatói, nem művészeti, nem kutatói pozícióban lévő – gazdálkodói és működtetési területen dolgozó vezetővel, "tekintettel arra", hogy a felsőoktatási törvény szerint a kancellárnak a megbízásától számított 120 napja van a vezetői megbízások felülvizsgálatára.

Kupper András azt ígérte, hogy az ügyben egyeztetni fog a rektorral, hiszen a törvény is együttműködési kötelezettséget ír elő, és csak ezután lehet döntés a vezetői megbízásokkal kapcsolatban.