Silódeponálási horror Lendvajakabfán

2015.04.28. 09:41

Vádat emeltek egy Magyarországon állattartással foglalkozó szlovén földbérlő ellen, mert mezőgazdasági tevékenységével védett madarak, rovarok, illetve növények élőhelyét pusztította el összesen több mint másfél hektáros területen, írja az MTI. Figyelem, a szövegben ritkán hallott szakkifejezések és élőlények szerepelnek!

A férfi kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területnek minősülő Natura 2000 besorolású területen bérelt földeket. 2008 és 2013 között mindenféle engedély nélkül végzett a területen gyepgazdálkodási és silódeponálási tevékenységet. Mi történt tehát?

  • Cégének alkalmazottai a réteken a gyepet nehézmunkagépekkel lesilózták, majd a más területekről idehordott silóval együtt egy gyepterületen tárolták. A szállítójárművek kerekei a területet felszabdalták, összetaposták, ennek következtében a talaj összetömörödött, a gyeptakaró mintegy négyezer négyzetméteren megsemmisült vagy károsodott.
  • A siló deponálása miatt a talaj szerkezete megváltozott, a talajban jelentős mértékű tápanyag dúsult fel, ami miatt még további területen, több mint 11 ezer négyzetméteren megsemmisült a gyep.

A főügyészség közölte: az érintett rétek egyebek közt a védett haris, fürj, zanótboglárka és vérfű-hangyaboglárka élőhelyének számítanak, de utóbbiak sajátos életmódjához és szaporodásához elengedhetetlenül szükséges - bár nem védett - őszi vérfű élőhelye is.

  • A mezőgazdasági tevékenység miatt azonban ezeknek a védett madaraknak, rovaroknak és növényeknek az élőhelye részlegesen megsemmisült vagy jelentősen károsodott.

A Lenti Járási Ügyészség a férfi ellen természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Lenti Járásbíróság előtt.