Megkezdik a veszélyes anyagok elszállítását az Illatos útról Dorogra

2015.04.30. 18:00 Módosítva: 2015.04.30. 23:17

Lázár János délutáni, maratoni sajtótájékoztatóján azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el a Budapesti Vegyiművek IX. kerületi Illatos úti telephelyén, ahol 2800 tonna, körülbelül ezer hordó hulladékot helyeztek el illegálisan. 

Este hat órakor érkezett a hír, hogy még csütörtökön megkezdhetik a veszélyes anyagok elszállítását.

A Pest megyei kormánymegbízott Tarnai Richárd a helyszínen elmondta, a szállítás költségei rendelkezésre állnak, és az egyelőre a telephelyen maradó többi veszélyes hulladékot hónapokon belül elszállítják.

Csütörtök délután kormányhivatali környezetvédelmi vizsgálatot tartottak helyszínen, és a laboreredmények azt mutatták, hogy bizonyos folyamatok "negatív irányba mozdultak el", ezért döntöttek az azonnali elszállításról Dorogra.

A költségeket 1,1 milliárd forintra becsülte, amit a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) kell megelőlegeznie, ezt követően pedig ez az összeg a felszámolás alatt lévő vegyiművek vagyonából érvényesíthető.

A Budapesti Vegyiművek alapítása óta eltelt 139 év során számtalan különböző típusú szerves és szervetlen vegyi anyagok gyártásával foglalkozott (például klór, sósav, hypo, különféle enyvek, műtrágyák, ásványi sók és különböző típusú növényvédőszerek).