Szombaton több napsütés, vasárnap több eső

2015.05.08. 11:27

Aki szerint mindig hétvégére lesz rossz idő, azt nem most fogjuk meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.  Az OMSZ előrejelzése szerint ugyanis egy hidegfront határozza meg a hétvége időjárását, amely szombaton a nap második felében éri el térségünket, de a felhőzete csak vasárnap késő este hagyja el hazánkat, hogy hétfőre megint szépen süssön a nap.

Tehát ma még kellemes, nyugodt tavaszi időre számíthatunk, néha a nap elé tévedő, de veszélytelen felhőkkel.  Délutánra 21 és 26 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton kezdetben napos időnek örülhetünk, csak a nyugat felől felvonuló fátyolfelhőzet sejteti majd, hogy itt valami történni fog. Délutántól érkeznek majd a gomolyfelhők és késő délutántól, estétől  – elsősorban az ország északi és nyugati részén – fordulhatnak elő záporok, zivatarok.

Vasárnapra a front átvonul felettünk, mindenhol északira, északnyugatira fordul a szél, és megerősödik. Ekkor többfelé várható eső, zápor, de keleten egy-egy zivatar is előfordulhat. A front mögötti hideg levegő miatt ráadásul a hőmérséklet is visszaesik, míg szombaton 22, 27 fok várható, addig vasárnap már csak 17, 22 fok között valószínű a csúcshőmérséklet.

De vasárnap történik jó is: nyugat felől elkezdődik majd a felhőzet felszakadozása, a Nyugat-Dunántúlon is kisüthet pár órára a nap. A leghűvösebb a középső és északkeleti országrészben lesz, ahol a legtöbb csapadék is várható. A jövő hét elején ismét naposabb, száraz időre van kilátás.