Megúszhatja a börtönt a gyerekharcok szervezője

2015.05.09. 10:15

A Blikk információi szerint jó esélye van a bírósági felmentésre Felföldi Szabolcsnak, a nagy felháborodást kiváltó gyerekharcok szervezőjének. Bár azóta — éppen a botrány miatt —szigorítottak a törvényeken, a védelem arra játszik, hogy a durva, a gyerekeknek súlyos sérüléseket okozó versenyek idején még ez nem volt illegális.

Tavaly a fél kereskedelmi médiát bejárta az a Blikk által felkapott amatőr MMA-gála, amin gyerekek is indultak, és ketten sérülést szenvedtek: egy kislányt torkon rúgtak, egy fiú koponyasérülést szenvedett. A legnagyobb publicitást az kapta, hogy egy 16 éves fiút úgy földhöz vágtak, hogy beszakadt a tüdeje.

A botrány miatt megváltoztatták a szabályozást, ma már tilos kiskorúaknak full contact küzdősport-versenyeket szervezni. A Blikknek az egyébként világbajnok kempós ügyvédje azzal érvelt, hogy az elkövetés idején mindez még nem minősült bűncselekménynek. A bulvárlap azt írja, hogy a kiskorú veszéleztetésének vádpontja azért még megállhat, de csak akkor, ha sikerül bizonyítani, hogy a szervező edzette is a gyerekeket.

A nyomozás határideje július 1-jén jár le, vádemelés, ha lesz, addigra várható.