MSZP: büdös is a Jobbik, meg nem is

2015.05.12. 07:42
Milyen kapcsolat megengedhető az MSZP és a Jobbik között? Az MSZP választmánya is foglalkozott szombaton a kérdéssel az Index információja szerint, miután múlt héten a párt kizárta a soraiból a Jobbikkal szövetkező tapolcai elnökét. Fejtörést okoz ugyanakkor Gyöngyös, ahol az MSZP-s polgármesternek van jobbikos helyettese.

A Fidesz–Jobbik világa és a baloldal, a demokratikus Magyarország világa között nincs átjárás. Ennyi!

− adta ki az ukázt Tóbiás József az MSZP elnöke egy sajtótájékoztatón, amit azután tartottak, hogy múlt héten kizárták a pártból Lévai Józsefet,  a tapolcai elnöküket, miután az elfogadta Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármesterének felkérését az alpolgármesteri posztra. Tóbiás azt is szeretné, ha mindenhol felülvizsgálnák az MSZP és a Jobbik esetleges együttműködését, és a fent említett gondolatot szervezeti formában is érvényesítenék.

Ehhez képest Gyöngyösön február végén − négy hónapnyi egyezkedés után − a szocialista polgármester egy fideszes mellett egy jobbikost is felkért alpolgármesternek, akit aztán a képviselőtestület simán meg is szavazott. Ráadásul Hiesz György a HírTv-nek úgy nyilatkozott, pártja teljes szabadkezet adott neki a tárgyalásokra. Hiesz azóta is az MSZP tagja, pedig ő még arra is hajlandó lett volna, hogy kilép az MSZP-ből, ha ez a megegyezés akadálya.

A jobbikos Kévés Tamás úgy nyilatkozott a dologról, hogy: „el kell fogadnunk, hogy a polgármester MSZP-s színekben került hatalomra. Tehát ő az aki vezeti a várost, nekünk vele kell együtt dolgoznunk. Nem mondom, hogy aládolgozni, de mellette kell dolgozni. Ezt a tényt el kell fogadjuk. Ha mi most összeállunk a Fidesszel, és azt mondjuk, hogy 9-en megvan a többségünk, lehet ezt is, de ez nem biztos hogy jóra vezet".

A közgyűlésben ugyanis patthelyzet van, a szavazók a testületbe októberben csak öt baloldalit szavaztak be, hat jobbikossal és három fideszessel szemben.

Lendvai Ildikó oldotta fel végül az ellentmondást:

Jobbikos irányítású településen szocialista képviselő nem vállalhat a jobbik programjában részt vevő szerepet.

Tehát jobbikos polgármester mellé nem mehet MSZP-s alpolgármester, de ezek szerint MSZP-s polgármester felkérhet jobbikos alpolgármestert, hisz ott a szocialisták programját valósítják meg.

A választmány is megvitatta

A Jobbikhoz való viszony az Indexnek nyilatkozó szocialisták szerint szóba került a párt szombati választmányán is. A hozzászólók többsége támogatta a pártvezetés döntését, hogy Tapolcán kizárták a pártból Lévai József helyi elnököt, miután elfogadta a Jobbik alpolgármesteri ajánlatát.

Több hozzászóló ugyanakkor megjegyezte, hogy hagyni kellett volna, hogy Lévai maga távozzon, elkerülve ezzel az országos figyelmet. A gyöngyösi esettel kapcsolatos lépések nem kerültek szóba a választmányon, de több megkérdezett MSZP-s szerint a helyzet alapvetően más. Hiszen ott az MSZP-s polgármester mellé csatlakozott egy jobbikos, vagyis lényegében a Jobbiknak kell megmagyaráznia, miért támogat egy baloldali városvezetést.