Semjén Zsolt: A KDNP mérsékelten baloldali, az SZDSZ szélsőjobboldali

2015.05.12. 20:35
A KDNP a legsikeresebb pártok egyike Európában és a magyar történelemben. És mérsékelten baloldali. A néhai SZDSZ pedig szélsőjobboldali. Semjén Zsolt elemez.

Semjén Zsolt sokszor mondott már olyat, amire sokan felkapták a fejüket. Ezúttal a KDNP ideológiai hovatartozását elemezte, és azt állapította meg, hogy

A KDNP a szociális igazságosság szempontjából mérsékelten baloldali felfogást képvisel.

A KDNP elnöke mindezt azzal indokolta, hogy a párt a munkát elsődlegesnek tekinti a tőkével szemben – mondta 

Semjén a párt székesfehérvári alapszervezete megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából szervezett keddi ünnepségen beszélt erről. Az MTI-nek érdemes volt tudósítót küldenie, mert a gondolat itt nem ért véget.

Semjén Zsolt szerint a politikai jobb- és baloldal csak két "koordinátarendszerben" helyezhető el. Az egyikben, amely a tradicionális értékeket veszi figyelembe, a KDNP markánsan jobboldali párt, de a másik koordinátarendszer szerint, amelyet a munka-tőke tengely jellemez, mérsékelten baloldali felfogást képvisel.

Utóbbi megközelítés szerint a néhai SZDSZ szélsőjobboldali volt,

hiszen a tőkét képviselte a munkával szemben - tette hozzá.

Szerinte "a Prohászka Ottokár által megtestesített szociális igazságosság tekintetében" a KDNP lényegesen baloldalibb, mint "a magát baloldalinak mondó társaság, mert a multik érdekeit képviselik, a bankok extraprofitjáért aggódnak".

A pártelnök elmondta, hogy ma a KDNP az egyetlen történelmi párt Magyarországon. 1944-ben alapították meg a náci és nyilas uralommal szemben, 1947-ben parlamenti választást nyert, de nem kormányozhatott, majd 1989-ben újraszerveződött, rendszerváltó párt lett és a Fidesszel alkotott szövetségi konstrukcióban 

a KDNP ma a legsikeresebb pártok egyike Európában és a magyar történelemben

- fogalmazott.

Semjén Zsolt közölte: hamarosan a KDNP lesz az egyetlen olyan politikai formáció, amely az 1990-es évek elején meghirdetett programpontjai közül valamennyit megvalósítja. Akadt, amelyet az Antall-kormány vagy az első Orbán-kormány idején, többségét pedig az elmúlt években. Mint mondta, jelenleg is zajlik a nemzet közjogi egyesítése, a határon túli magyarok állampolgársághoz juthatnak és a ciklus végére meglesz az egymillió új magyar állampolgár. Megvalósult a szabad vasárnap intézménye, és a pártelnök az utolsó, megvalósulás előtt álló programpontként a családok csődvédelmét jelölte meg, amely jövő héten kerül a parlament elé.