Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Minden politikusnőt ér szexista atrocitás, kivéve Hoffmann Rózsát: női politikusok beszélgettek a nők elleni erőszakról

2015.05.15. 13:40
Igen, ezt maga Hoffmann állította azon a konferencián, ahol a Jobbikot kivéve mindegyik párt egy-egy női politikusa leült a nők elleni erőszakról és a parlamenti tahóságról beszélgetni. Úgy néz ki, a szexuális erőszakokról szóló botrányok sorozata után végre eljött az a pillanat, amikor az eddig a baloldali pártok által napirenden tartott ügyeket a Fidesz és a KDNP is felkarolja. De azért nem lesz ez olyan egyszerű.

Manapság szinte példa nélküli, hogy bármilyen kérdésben leüljön egymással nyilvánosan beszélgetni az összes párt egy-egy politikusa, hát még az, ha az adott témában legalább nagy vonalakban egyet is tudnak érteni. Nos, ez a Fodor Gábor-féle Liberális Párt pártalapítványa által szervezett konferencián sem sikerült, de talán még itt jártak hozzá a legközelebb. A Meddig terjed a magánügy? című konferencia politikusszekciójára a Jobbikon kívül mindegyik párt egy-egy női politikusa eljött. A kormánypártokat a fideszes Dunai Mónika és a KDNP-s Hoffmann Rózsa képviselte, az ellenzéket pedig Tüttő Kata (MSZP), Szél Bernadett (LMP), Vadai Ágnes (DK), Szelényi Zsuzsanna (Együtt), Szabó Rebeka (PM) és a házigazdáktól Bősz Anett (MLP).

A parlamenti szexizmustól a női képviselők szolidaritásán át a nők elleni erőszakról vallott álláspontjukig rengeteg téma szóba került, és bár kisebb viták, finom beszólások is akadtak, látszott, hogy a téma fontossága azért valamiféle közös platformot teremtett. Vadai Ágnes kissé talán meglepő módon elmondta, kifejezetten kérte, hogy a beszélgetés ne arról szóljon, hogy az ellenzékiek most majd mindent jól levernek a kormánypártiakon.

Most meg lehet győzni a Fideszt

A felállás nagyjából a következő: a nők elleni erőszak ügyét végső soron a baloldali pártok tartják napirenden, egyrészt világnézeti-szakpolitikai meggyőződésből, de legalább ennyire akaratukon kívül, a pártpolitikai csatákban a parlamenti fideszes férfitöbbség szexizmusának, verbális agressziójának elszenvedőiként, vagy bírálóiként. A kettőt olykor nehéz elválasztani: az előző ciklusban a párkapcsolati erőszak azután válhatott Btk.-tényállássá, hogy a vak komondort emlegető Balogh József fideszes képviselő bántalmazásos története napvilágra került. Azóta pedig a gólyatábori erőszakok, az áldozathibáztató rendőrségi videók vagy legutóbb az Éden Hotel botránya után a kérdés olyannyira előtérbe került, hogy a nők elleni erőszakkal szembeni erőteljesebb fellépést korábban halogató kormánypárti álláspont is megváltozott. Ezt pedig az ellenzéki képviselők is érzékelték: esély nyílt arra, hogy amennyiben ezt a témát a baloldaliak kissé kivonják a pártpolitikai csatatérről, akkor kormánypárti szavazatokkal fontos törvények is át tudnak majd menni.

A legfontosabb ezek közül a nők elleni erőszakkal szembeni hatékony fellépést lehetővé tevő isztambuli egyezmény ratifikálása lenne, ami hosszú ideje húzódik.

A politikusok szekciójában a nők elleni erőszakkal szakpolitikai szinten is foglalkozó Szelényi Zsuzsanna és Szél Bernadett volt a legfelkészültebb, Hoffmann Rózsa pedig a legmerevebb: néha az volt az ember érzése, meg sem érti, hogy a többiek miről beszélnek. Hoffmann és Dunai Mónika hozzászólásaiból ugyanakkor az is világosan kiderült, hogy a keresztény-konzervatív világnézet kormánypárti kiadásába a nők elleni erőszak vagy a családon belüli erőszak mint speciális jelenség, élethelyzet és probléma így, önmagában nem beilleszthető. 

Hiszen a család szent, az erőszak nem a családon belüli viszonyokból következik, hanem kívülről, valamiféle általános erkölcsi romlás miatt jelenhet csak meg. A család ügyeibe pedig az államnak, a törvényeknek minél kevésbé szabad belenyúlnia (családon belüli erőszak esetén ezért nem lehet hivatalból eljárást indítani, csak az áldozat kezdeményezésére). Gender-problémák, a nők hátrányos megkülönböztetése – mivel ezeket a témák a baloldali pártok karolták fel – pedig leginkább nem is létezik, hát még összefüggés a nők diszkriminációja és a nők elleni erőszak között. 

A Fidesz és a KDNP ezért csak úgy tudja lenyelni a nők elleni erőszak létezését, illetve az ellene való fellépés szükségességét, hogy a nők elleni erőszakot végső soron sajnos relativizálva általában véve beszél az erőszakról, illetve a baloldali gender-központú megközelítés rémének elkerülése érdekében a férfiak elleni erőszak tényét is muszáj mindig felemlegetniük. Az ellenzékieknek tehát továbbra sem könnyű a dolguk: nagy önuralomra és taktikai érzékre lesz szükség ahhoz, hogy a Fidesz és a KDNP világnézeti érzékenységének megsértése nélkül tartsák napirenden a témát, és érjenek el sikert a jogalkotásban.

Most pedig következzen egy rövid összefoglaló az egyébként tanulságos beszélgetésről.

Bősz Anett (MLP)

A Liberálisok szóvivője és a rendezvény egyik házigazdája köszöntőjében elmondta, politikai törésvonalakat ívelnek át a konferenciával egy közös ügyért. Bősz szerint az, ami az Országgyűlésben zajlik, tükörképe annak, ami a társadalomban van. A nőpolitikusoknak – ha verbálisat is, de – erőszakot kell elszenvedniük a parlamentben, a nők elleni (fizikai) erőszak csupán a nők elleni diszkrimináció legszélsőségesebb formája. Bősz később statisztikákat sorol a helyzet súlyosságáról, és feltesz olyan fontos kérdéseket, mint például, hogy a párkapcsolati erőszak miért magánvádas (azaz az áldozatnak kell feljelentést tennie, és a bűncselekmény rövid időn belül elévül), és miért nem közvádas.

Tüttő Kata (MSZP)

Tüttő Katának nem is olyan régen a fővárosi közgyűlésben kellett elviselnie egy fideszes polgármester és Tarlós István szexista megjegyzéseit. Tüttő tizenkét évig volt tagja a közgyűlésnek, Kovács Péter XVI. kerületi polgármester azonban az egyik ülésen úgy tett, mintha nem tudná, kicsoda, és csak a szépsége miatt figyelt volna fel a „csinos arcú, vörös hajú fiatal hölgyre″, amire a főpolgármester azzal kontrázott, hogy „akárhogy meresztgetem baloldalra a szemem, nála kellemesebb látványt nemigen fedezek fel". Tüttő most a rendezvényen elmondta:

minden politikusnőt ér atrocitás, ha nem a nyilvánosság előtt, akkor zárt ülésen.

Szerinte ilyenkor nincs jó reakció, de ki kell mondani, ha valami elfogadhatatlan. Ő úgy látja, ilyen esetekben van a női politikusok között szolidaritás, csak éppen nagyon kevesen vannak, a közgyűlésben például a 33 képviselőből 3 a nő. A szocialista politikus is tágabb, a diszkrimináció kontextusában beszél a nők elleni erőszakról. Olyan kapcsolódó témákat is említ, mint hogy a nők nem csak kevesebbet keresnek a férfiaknál, de nem is juthatnak olyan magasra (üvegplafon), illetve még a nem fizetett munkák (házimunka) témáját is bedobja (erről szólt egyébként az Üvegplafon websorozat legutóbbi része). A beszélgetés végén pedig Tüttő a nőkkel szembeni erőszak legalizált formájának nevezi a prostitúciót, és felveti, hogy legközelebb jó lenne erről is beszélgetni.

Szabó Rebeka (PM)

Az egykori LMP-s majd PM-es parlamenti képviselő, most zuglói alpolgármester a szexista atrocitások egy másik típusáról, a kedveskedőnek tűnő, de lekicsinylő megjegyzésekről is beszélt. Amikor például egy hivatalos rendezvényen úgy mutatják be, hogy „és az egyetlen hölgytagja a bizottságnak, akit szeretünk" – szóval Szabó azt mondja, nagyon nehéz ilyenkor mit válaszolni. És ez a fajta lekicsinylés a nőkkel nap mint nap megtörténik a munkahelyükön, saját közösségeikben.

Szabóék egyébként megpróbáltak benyújtani olyan módosítót, mely a párkapcsolati erőszakot közvádassá tette volna, „de a Fidesz–KDNP-s képviselők már általában a bizottságokban lesöpörték ezeket". De korholja a médiát is az áldozathibáztató és megerőszakolt nőkön viccelődő rádióműsorokért, valamint idéz egy „értelmiségi beszélgetős műsort" is, ahol egy idős primadonnát arról faggattak, miért nem akart gyereket, és hogy biztos jobb lenne neki gyerekekkel. 

Vadai Ágnes (DK)

A DK politikusa erős és fontos kijelentéseket tesz, például (némi derültséget kiváltva), hogy 

akik szexista megjegyzést tesznek, rendszerint valamilyen hiányosságtól szenvednek. Rá kell világítani, hogy ezt a hiányosságot nem szexista megjegyzésekkel kell pótolni. A magyar férfiak nagy többségének ugyanis nem általános, hogy vak komondoron lökjék át a párjukat. 

És még az is elhangzik a szájából, hogy a szexizmus „nem politika, hanem bunkóság vagy nem bunkóság kérdése", így ha baloldaliak szólnak be a fideszes Selmeczi Gabriellának, az is elfogadhatatlan. Szerinte a férfipolitikusok szolidaritása példa- és iránymutató, és az lenne az igazán nagy dolog, ha férfi politikusok ülnének össze, és tennék világossá, hogy szexista megjegyzéseknek nincs helye a nyilvánosságban. Dunai Mónikától és Hoffmann Rózsától pedig azt kéri, hogy haladjon már sokkal gyorsabban az isztambuli egyezmény ratifikálását lehetővé tevő jogalkotás.

Vadai a női szolidaritás kapcsán felhánytorgatja, hogy Kövér László őt jobban megbüntette „a vak komondoros pasas miatt, mint a nácikat" (a monoklis parlamenti performanszára utalva), és fájt neki, hogy ti megszavaztátok a büntetésemet", fordult Dunaihoz és Hoffmannhoz. Vadai tudja, milyen erős a frakciófegyelem, de szerinte van, amikor ezt át kell lépnie. Balogh Józsefről, akinek egyébként nemrég tárgyalták az ügyét Kecskeméten, elmondja, hogy reményei szerint a fülöpházai polgármester a legsúlyosabb büntetést kapja majd. Azért, mert közszereplőként bántalmazta élettársát, így az ügy és annak kezelése Vadai szerint példaértékű a társadalom számára.

Hoffmann Rózsa (KDNP)

Az egykori oktatási államtitkár mintha egy másik parlamentből, sőt világból érkezett volna. Egyetért azzal, hogy ami a parlamentben történik, az a közvetítést követő tízezreknek mutat példát, azonban állítása szerint

bár 9 éve képviselő, de még nem érte semmilyen atrocitás. Államtitkárként kapott hideget-meleget, de a parlamentben nem érte a a nőiségére vonatkozó negatív megjegyzés.

És hogy miért?

Lehet, hogy az az oka, hogy alkatomnál fogva is arra törekszem, hogy ne vágjak mások fejéhez dolgokat. Van olyan pszichológiai alaptétel, hogy az agresszió agressziót szül, a mosoly mosolyt szül.

Hoffmann-nak a beszélgetés végén előbb el kell mennie, ekkor még egyszer megismétli, hogy a gondolat, amit magával visz a erről konferenciáról, az „az erőszak erőszakot szül" tétele. Szabó Rebeka visszautasítja ezt a gondolatot, és valóban, ez bizony a klasszikus áldozathibáztatás. De több meredek álbölcsessége, illetve a nőkkel szembeni erőszakot és parlamenti szexizmust bagatellizáló állítása is akad még Hoffmann-nak. A KDNP-s politikus arról is beszél, nem érdekli, ha például megjegyzést tesznek a férfi képviselők a hajára, mert ő is megjegyzést tesz a övékre. Végül nyíltan kimondja: szerinte a szexizmus nem általános tendencia, és 

nem akarja, hogy azt gondolják, állandó birkózás van férfiak és nők között a parlamentben, mert nagyjából rendben vannak a dolgok.

Jó hír viszont, hogy Hoffmann szerint az isztambuli egyezményt előbb-utóbb ratifikálni fogják, a pártok véleménye között nincs különbség, „csak az idő az ellenségünk". De szerint ámítás azt gondolni, hogy ez majd mindent megold. Ezen a ponton pedig Hoffmann elkezdi a témához bekötni saját államtitkári éveinek vitatott döntéseit: szerinte az erkölcstanoktatás pont azt a célt szolgálja, hogy „a kisgyerekek megtanulják, hogy ne lépjenek fel agresszívan egymás ellen", az iskolai közösségi munkával pedig „az iskolások rádöbbennek, hogy jót tenni jó". Az Éden Hotel-botrányról pedig gyakorlatilag az erőszakos jelenetek betiltása jut eszébe, amikor azt a kérdést teszi fel, hogy hogyan lehetne azt elkerülni, hogy erőszakos cselekedetek, akár szexuális, akár másfajta, mintaként megjelenjenek a képernyőn?". 

Azzal sem vált ki túl nagy egyetértést, amikor Böjte Csabát idézve azt állítja Hoffmann, hogy az irgalom, a méltányosság, a pozitív kommunikáció fontosabb, mint az igazság: Vadai Ágnes ezt a beszélgetés végén határozottan visszautasítja. Ez a megjegyzés gyakorlatilag egy megerősítése annak, hogy a nők ne is keressenek jogsegélyt, ha erőszak éri őket – szerencsére a fideszes Dunai Mónika ennek pont az ellenkezőjéről beszél, látszik, hogy itt Hoffmann egyéni korlátoltságáról van csupán szó. És akkor azt a kínos jelenetet még nem is említettük, amikor a volt államtitkár azt kezdi el fejtegetni – ismét csak azért, hogy a genderalapú megközelítés rémét elüldözze –, hogy azokat a férfi hajléktalanokat, akikkel ő beszélt, a feleségük, élettársuk semmizte ki. Sajnos a magas labdát, a kormánypártok hajléktalanpolitikáját senki nem csapja le.

Szél Bernadett (LMP)

Az LMP társelnöke szerint a szexista beszólások hatalmi eszközök: ha valakit nem tudnak máshogyan „leszedni a pástról", akkor sértegetni kezdik női mivoltában. Legutóbb, amikor Lázár János próbálta megalázni, két lehetősége volt: elnézni a miniszternek a szexizmust, vagy kikérni magának.

Csomó ember azt gondolja, hogy ilyenkor jobb csöndben lenni. Semelyik nőnek soha nem szabad csöndben lennie, ha erőszakot tapasztal. Azt üzenem minden nőtársamnak: ne hagyd!

Szél egyébként valószínűleg a parlamenti szexista tahóság elviselésének rekordere: Lázár János előtt Illés Zoltántól és Tasó Lászlótól is kapott már elég kemény beszólásokat. Neki is megy a kormánynak, például azzal, hogy mindössze nyolcmilliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy elinduljon az isztambuli egyezmény megvalósítása, ez még sincs meg. Vagy azzal, hogy egyértelmű elítélő állásfoglalást vár a kormánytól mondjuk az olyan esetekben, mint az áldozathibáztató baranyai rendőrségi videóké volt. És azt is elmondta, hogy Magyarországon mindössze 130 krízishely van, ahová egy bántalmazott nő a gyerekével el tud menekülni, miközben ezres nagyságrendre lenne szükség:

Krízishelyeket, rendőrségi képzést akarok látni, és hogy a távoltartás intézménye jól működjön!

Dunai Mónika (Fidesz)

A fideszes parlamenti képviselő is próbálja a nők elleni erőszakot valami nagyobb általánosságban feloldani: arról beszél, hogy fontos és aktuális témáról van szó, de nem csak a női erőszak, hanem minden erőszak ellen fel kell lépni és el kell utasítani minden formáját. Majd rátér a parlamenti beszólogatásokra, és már itt ellent kell mondania saját magának:

Férfiaknak is kiabálnak be férfiaknak, férfiak nőknek... nőknek nők talán nem.

Ezután felvázolja a parlamenti beszólogatások típusait: amikor férfiak kiabálnak be férfiaknak, tartalmi és értelmi képességekre vonatkozó megjegyzéseket tesznek, ám amikor nőknek, akkor valóban a női mivoltukkal kapcsolatban tesznek

sértő vagy nem sértő, de olyan megjegyzést, amiből kiderül, hogy az illető nő. Ez kicsit dicsérő is, hiszen nem az értelmi képességeinket szidják egyik esetben sem. 

Dunai, miután még a parlamenti szexizmusban is megtalálta a pozitívumot (hamisan, hiszen a fideszes Illés Zoltán konkrétan azzal sértegette Szél Bernadettet, hogy szép, de nem okos), viszont legalább arra is kitér, hogy rengeteg nő nem tudja, hogy amit a párja művel vele, az erőszak és bűncselekmény. És azt sem tudja, hová kell fordulni bántalmazás esetén. Majd az Éden Hotel hírhedt jelenetére utalva elmondja:

Sokan nem is tudják, hogy ha olyan agresszivitás éri a hölgyet, ami nem fog egy konkrét megerőszakolásba torkollani, attól az még erőszak és a nő mehet és panasszal élhet. 

Hatalmos jó pont jár ezért Dunainak, majd hogy a Fidesz együttműködési készségét bizonyítsa, Dunai ekkor még azt is bejelentette, hogy hamarosan meg fog alakulni a parlamentben egy albizottság, mely a nők elleni erőszakkal fog foglalkozni. Arról is beszél, hogy most tavasszal várható az, hogy a kormány beterjeszti az isztambuli egyezményből következő törvények módosítását, amivel jelenleg három minisztérium munkacsoportjai foglalkoznak. 

Szelényi Zsuzsanna (Együtt)

Az Együtt képviselője szerint a parlamentben a kilencvenszázaléknyi férfi mindent úgy csinál, ahogy általában csinálni szokott. És közvetve azt is megmagyarázza, hogy vajon hogyan lehetséges, hogy például Hoffmann Rózsát vagy más kormánypárti képviselőnőket nem ért még szexista atrocitás az Országgyűlésben:

„Aki úgy néz ki, mint egy nő, úgy csinál, mint egy nő, kedves, befogadó, barátságos, nem találkozik atrocitásokkal. Aki meg úgy viselkedik, mint egy férfi, az nekiütközik az ellenállásnak.

Nehéz elfogadni, hogy egy nő is férfiként, azaz politikusként viselkedik. Minél hatékonyabban próbálunk működni a férfivilágban, annál inkább szembejönnek az ellenállások.

Nagyon nehéz elviselni, ha egy nőnek igaza van."

Szerinte bizottsági üléseken – szemben azzal, amit Dunai állít – igenis gyakori, hogy megkérdőjelezik a kompetenciájukat. Majd felidéz egy pár nappal korábbi jelenetet:

Egy fideszes a büfében ezt mondta nekem: hú, már másodszor találkozunk itt a büfében, akkor most a férjed nem izgul? Én meg mondtam neki, hogy ezt az első adandó alkalommal nyilvánosságra fogom hozni.

Az első ilyen alkalom ez a konferencia volt, de az Együtt képviselője az illető nevét szándékosan nem árulta el. Szelényi egyébként egy rendkívül érdekes szempontot is behoz a nők elleni erőszak okairól beszélve. Szerinte valójában a férfiak sokkal érzékenyebbek, mint a nők, de az uralkodó férfi szerepmodell nem engedi ezt felszínre, és az érzékenynek látszó férfiakat legalább annyira bünteti a társadalmi megítélés, mint a nőket. A családon belüli, nők elleni erőszakra magyarázatként hozza tehát, hogy a nőkkel szemben a férfiak egy idő után az élettel járó terheket, problémákat sokkal kevésbé tudják feldolgozni:

A nők jobban bírják az életet, mint a férfiak. Ez a világ, ezekkel a kihívásokkal a férfiaknak is nagyon nehéz. (...) A nők sok esetben családfenntartók lettek, ami sok esetben váláshoz és erőszakhoz vezet. Papírforma szerint a válságban több férfi vesztette el az állását, mint nő, mert a nők tudása jobban alkalmazkodik a világ változásaihoz.

A Szél által is említett menedékházak témájához pedig hozzáteszi: évekkel korábban, amikor az Európa Tanácsban dolgozott, bejárta ezeket, és mindenütt azt látta, hogy oda a nők mindig gyerekekkel együtt menekülnek. A nők elleni erőszaknak további áldozataik is vannak tehát, a gyerekek, akiknek olyan környezetben kell élniük, ahol erőszakot látnak. Az összes nő, akivel beszélt, azt mondta Szelényinek, végül azért menekültek el, mert nem bírták, hogy a gyerekeik mennyit szenvednek. Az ő megsegítésük pedig aprópénz lenne más kormányzati presztízskiadásokhoz képest, érvel Szelényi:

Néhány százmillió forintból új időszámítás kezdődne sok száz nő és gyerek életében, ez semmi a focira és stadionra költött pénzekhez.