Simon-ügy: börtön nem lesz, százmillió megmarad

2015.05.15. 06:30

A nap egyik legtanulságosabb hírével robbantott a pénteki Napi Gazdaság. A kormányközeli lap meg nem nevezett, de valószínűleg ügyészségi forrásai arra jutottak, hogy az MSZP egykori elnökhelyettese komolyabb büntetés nélkül megúszhatja a külföldi bankszámlákon parkoltatott százmilliókat, a kétes eredetű afrikai útlevelet, meg azt, hogy eltitkolta a pénzét, nem adózott utána. A Napi Gazdaság úgy tudja

a nyomozóknak nem sikerült kideríteniük, honnan vannak Simon eltitkolt százmilliói.

A lap szerint Simon Gábor nem vagy csak nagyon rövid időre kerülhet rács mögé. Egyik fő enyhítő körülmény, hogy Simon az eljárás során visszafizetett 128 millió forint adóhátralékot, amiért a költségvetési csalás esetén kiszabható kettőtől nyolc évig tartó elzárás korlátlanul enyhíthető. Főleg, ha még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt. Az újság szerint az pedig szinte biztosra vehető, hogy az egykori szocialista politikus bécsi bankszámláján található százmillió forintot megtarthathatja. 

A Simon-ügy 2014 tavaszán, az országgyűlési választások előtt robbant a kormánypárti sajtóban. A kormánypártok a rezsicsökkentés mellett gyakorlatilag erre húzták rá a teljes kampányukat, nem volt, nem nagyon volt olyan ellenzéki vezető, akit ne hoztak volna összefüggésbe az esettel, ami valószínűleg rontotta a baloldali összeborulás eredményeit.