Orbán
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Budapest elesett, megölte a rozéfröccs

2015.05.16. 20:29
Itt az idő kidobni a routereket: amíg becsekkoltunk a Foursquare-en, elvesztettük a városunkat. Eltűntek az igazi helyek, a bulinegyedben úgysem történik veled semmi, Budapestet elfoglalta a steril hipszterbarokk. Az underground és a nómenklatúra között: Békés Márton a Terror Háza munkatársa és Böcskei Balázs, baloldali elemző beszél nekünk erről.

Mivel a politikai árkokon közmondásosan ritka az átjárás, keltett némi figyelmet, hogy a jobboldali fiatalok egyik legtehetségesebbje, Békés Márton a baloldali elemző Böcskei Balázzsal írt közös könyvet. A Ki! című kötet leginkább politikai kiáltvány és társadalomkritika, az áll benne, amiben a Terror Házában dolgozó ifjú jobber és a baloldali kormányok egykori tanácsadója egyetértenek. A közös téma a város, az, hogy hogyan lett semmivé néhány év alatt a régi otthonunk, anélkül, hogy észrevettük volna. Panelról és punkról, Instagramról és dühös melankóliáról beszélgettünk egy padon a II. János Pál pápa téren.

Miért vagyunk itt?

Böcskei Balázs: Eljöttem idefelé egy már nemlétező hely előtt, ami Zámbó Jimmy Klub néven futott. Az egy elég masszív hely volt. Az a Köztársaság tér, ahova ez megérkezett, sok tekintetben az a tér volt, amiről a Ki! című könyvünk is szól. De eltűnt Zámbó Jimmyvel együtt, akinek egyébként a Kossuth-díj nagyon is járt volna.

Békés Márton: Ez a VIII. kerület ok nélkül és bántóan rossz hírbe kevert környéke. Mögöttünk az Erkel teljes üzemben működik, itt mellettünk pedig egy ember alszik a fűben, ami teljesen rendben van. Ugyanezt a viselkedést nem lehetne a Madách téren megcsinálni, nem véletlen, hogy mi nem ott vagyunk.

Kik ezek?

Békés Márton (32) történész, politológus. Írt könyvet az amerikai neokonokról, Németh Lászlóról, a magyar legitimistákról, tavaly egy technológiaellenes ökoforradalmi esszékötettel jött ki.  A jobboldali undergroundból az Orbán-kormány alatt ő is kormányközelbe került, most a Terror Háza kutatási igazgatója. Böcskei Balázs ugyanannyi idős, korábban baloldali kormányok mellett volt tanácsadó. Politikai elemző, az Idea Intézet alapítója, az ELTE oktatója.

Böcskei Balázs: Nyilván az egy négyzetméterre eső szotyihéjak száma is üzenettel bír, de az, hogy nem steril az utca, az egyik legszínesebbé, élhetővé teszi a környéket. Most a Budapest 100 rendezvényen a Teleki téren is volt egy helyszín. „Jó, hogy jöttetek, gyertek majd máskor is” - mondta valaki a kocsmában, amikor szedelőzködtek a jól öltözött vendégek. Akkor jön az elitértelmiség a 8. kerületbe, amikor számára szerveznek kulturális programokat.

Békés Márton: A „nyolckerrel” szemben mindig lehetett egy kulturális rasszizmust érvényesíteni. Azt a világot, ami Józsefvárosra jellemző, meg egy csomó másik külvárosra Kőbányától Csepelig, nem szabad sem stigmatizálni, sem hamis pátosszal a szegénységet meg az elesettséget bevonni, mint ahogy a Nyócker című film is tette kicsit. Több tiszteletet a Józsefvárosiaknak!

Azt tudom, hogy egy időben mindketten a Kálvária térnél laktatok. Mik a számotokra legfontosabb helyek a környéken?

Böcskei Balázs: A Szigony utcánál lévő panelek, ahogy bemagasodik oda a három monstrum. Azok az idők végezetéig ott lesznek. Egyébként is vonzódom a panelhez és a betonhoz. És a másik, ami kultikus, a Teleki tér. Az ott játszódó Eldorádó című filmben benne van a történelem, ami nem átrohant rajtuk, hanem megtörtént. Szemben a maival, amikor nem tudod megélni a dolgokat a hírözönben.

Békés Márton: Ha ezek a lakótelepek nem lettek volna, akkor nincs a nyolcvanas években Magyarországon punkmozgalom. Már önmagában ezért érdemes volt őket megépíteni. Én imádom a Füvészkertet, ott van az az épület, ahonnan elhurcolták a nyilasok Bajcsy-Zsilinszkyt, de nagyon szeretem azokat az utcákat, ahol még macskakő van, ahova még nem jutott el az elrejtés technikája. Ott vannak még a falban a golyónyomok, amiket a józsefvárosi forradalmárok lőttek ki ‘56-ban. A Tömő utcában két sárkány őrzi egy bérház bejáratát – mai szemmel teljesen felesleges, egyszerűbb lett volna megcsinálni úgy, mint a Rákóczi úti üveg-fém irodaépületet, amit minden nap valaki letisztít, hogy tükröződhessenek benne a régi házak. Engem viszont ezek a régi házak emlékeztetnek az időre, ezek tanítanak némi alázatra, és arra, hogy a város nem csak egy hely, amin csak úgy átáramlunk, aztán rögzítünk a Foursquare-en.

Böcskei Balázs: Ahová sportolni járok, van egy trafóház, az van ráírva, hogy Don't touch the csöcs. Még itt a 8. kerületben látni a falakat, amin megjelenik a népköltészet, hogy mit hallgattak a kilencvenes évek elején. Hogy ki volt a CPG-vel, és ki volt az ETA-val, mert ezek az igazán fontos kérdések. Ahogy éltünk, a Szeretlek Juli, amire vágytunk, az rétegekben ott van a falakon. Most ezeket mind sterilizálják, bekamerázzák. A másik meg, hogy mit is írnál rá.

Békés Márton: Hát ez az. „Néma falak, ostoba emberek” - mondja a ‘68-as jelszó. ‘56-ban kezdődött a politikai üzengetés a falakon Magyarországon. Itt tapintható a történelem, és pont ezért találom nagyon hazugnak, az esztétikai ízlésemet és az igazságérzetemet is bántónak, hogy a Google beköltözik a Józsefvárosba. Álságos, dzsentrifikáló, és akkor még nem beszéltünk azokról az irodabelsőkről, amiket ez a - Balázs szavával élve - hipszterbarokk oda megálmodott.

Mi a bajotok a Corvin-negyedhez hasonló fejlesztésekkel?

Békés Márton: Gyarmatosítás. Elveszi a helyek és a terek kulturális emlékezetét, kiszorítja az ott lakókat.

Böcskei Balázs: Az a régi Budapest, amitől a kerületek különböztek egymástól, amitől minden utcának megvolt a maga hangulata, eltűnik. Most egyneműek vagyunk, ugyanaz a szórakozóhely, ugyanaz a bolt mindenütt. A sarki presszók helyett lesz borbár, amit itt senki nem kíván, a helyiek biztos nem. A Rákóczi tér sarkára tett borbárba a körúton belülről jönnek a vendégek. A lokalitás úgy alakul át, hogy közösségi kertek létesülnek, ami ugyan az egyik legjobb dolog lehetne, ami történik a városban, de a kerthasználók más kerületekből érkeznek, középosztályi ruhákban. Nem a helyieknek hoznak létre helyeket, hanem az arra grasszálóknak, a “becsekkolóknak”.

Mi ez, nosztalgia?

Békés Márton: Nekem a nosztalgia akkor fogadható el, ha melankolikus. Ez az emlékezésben rejlő erő, és van benne valami tragikus, de szép szomorúság. Az üres, retro nosztalgia nem hiányzik.

Böcskei Balázs: A nosztalgia valahogy mégiscsak a hiányról szól, nem a gagyikról és tízfilléres emlékekről, hanem hogy valami nincs meg, nincs rendben velünk.

Békés Márton: Arról van szó, hogy a posztindusztriális nagyváros átváltozik metropolisszá. Ez átfestéssel, hazugsággal jár, a tér után az idő kiiktatásával. Ez a könyv ennek a hazugságnak a tényét mondja ki minden lapon.

Amiről írtok, egy olyan hajdanvolt Budapest, az elveszett otthon, amiben soha nem éltetek, egy képzelt város, nem?

Békés Márton: Dehogy, még mi is megéltük ezt a Budapestet. Kezdünk úgy beszélni a 10-15 évvel ezelőtti dolgokról, mintha a paleolitikumban lettek volna. Amikor 2001-ben Pestre kerültem, még nem QR kódok voltak, üldögélés volt, beszélgetés, egy csomószor meg csak kussolás volt. Maga a bulinegyed, ami sokunkat kiszorított a belvárosból, egy pár évvel ezelőtti fejlemény. A digitalizáció, a szoftver-urbanizmus és az ekörüli negédes hype alig néhány éves. Szomorú, hogy a Király utcán megszűnt a presszó, ahol sokat randiztam a barátnőmmel. Az új szórakozóhelyek halálra ítélték.

Mi baj van a szerencsétlen rozéfröccsel?

Böcskei Balázs: Évekkel ezelőtt, ha valaki fröccsöt ivott a városban, akkor vidékizték, bunkózták. Kisfröccs = alkoholista. Most meg a rozéfröccs épp az ellenkezője, az nem alkohol, az szomjoltás. A korábban stigmatizált fröccs középosztályosodik, méghozzá a legsilányabb módon. Ugyanezt az utat járja be a pálinka. Néhány éve max a kollégiumban ment el, prosztóság, alja dolog volt, most meg olyan dolgokból készült pálinkákat isznak, amikből soha eddig nem csináltak pálinkát.

Békés Márton: A sör kézművesítésével ugyanez történt, ez az alkohol pacifikálása. De ezer ilyen dolog van a stand-up comedytól kezdve a slam poetry-ig. Az önmagán nyühögő fizetőképes középosztály, annak is az a szegmense, ami hip, ami trendi, ez az, ami beáramlik ezekbe a terekbe, és aztán hazaáramlik a nagyon szordínós fogyasztás után. Ez ennyiről szól.

Böcskei Balázs: A másik a social bar és public pub, mintha egy kocsma nem lenne eleve social és public. Mintha mindenről el kellene mondani, hogy micsoda.

Békés Márton: Azért vannak jó dolgok is. Például a Lónyay utcában a 6:3 nevű kocsma, amit Marika néni üzemeltetett, aztán kibérelte valaki más, kifestették belülről almazöldre, elvitték a zenegépet, ami olyan, mintha egy templomból kivinnék a tabernákulumot. Ezzel azonnal kicserélték a vendégkört is, amíg ki nem derült, hogy az üzleti modell totális csőd, nem megy az almazöld. Marika néni visszavette a helyet, egy fogyasztói ellenforradalommal mindent visszacsinált. De kevés az ilyen.

Az Instagramot miért utáljátok?

Böcskei Balázs: Mindenért. A valóságot egy képzelt valósággal cseréli le. Hangulatkivetülések, ha nem jó a szín, árnyalsz rajta. A mindent lefényképezés megint az idő kiiktatása, amikor beszélgetés helyett a rögzítés, feltöltés, visszacsatolások várása megy. Nemrég volt egy házfoglalás a Benczúr utcánál, aztán csak azt láttam, hogy elkészültek a fotók. Volt egy szívecskét formázó ölelkező pár beállított fényekkel - láttál már olyan valódi házfoglalást, amin szívecskét formálnak? Ez nem csak a baloldali mozgalmak eltévedése, de a hagyományoknak is a teljes ignorálása.

Ezek csak Budapest bajai?

Böcskei Balázs: Budapesten ugyanaz van, mint máshol. Éppen ez az: mindent át lehet pakolni Berlin dzsentrifikált negyedébe, vagy onnan ide. A pesti bulinegyedben nem érzékeled, hogy az egykori gettó véráztatta falai között grasszálsz.

Békés Márton: A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan szerintem remek alkotás. Bár sokan kritizálták és nihilistának nevezték, szerintem csak bemutat egy teljesen általános európai létállapotot. Ebben van egy jelenet, amiben Áron a bulinegyedbe megy a barátaival, ülnek, flangálnak, a szokásos. Most állandó zsizsegés van, és lényegileg ugyanaz az egy típus ismétlődik. Meg se kell kérdezni, hogy mi történt veled tegnap éjjel, úgyis tudom. Átmentél a Dobozba, aztán a 400-ba, aztán, mivel nem voltál dupla-cápagalléros fehér ingben, nem engedtek be a Teslába, aztán ez után már jó volt bármilyen lepattanós hely. Sztenderdizáltság. Érdekes, hogy ennek nincs jelen a nagyon kemény kritikája.

Mikor haltak ki az ellenkultúrák?

Böcskei Balázs: Nem haltak ki. Azok imádnak beszélni a punk haláláról, akik nem is keresik, nem hallgatják ezeket a zenéket. Azért nem tudsz róla, mert nem a Kazinczy utca zsizsegésében vannak. Kint Soroksáron, Óbudán attól még vannak helyek.

Békés Márton: Pont egy ilyen koncerten voltunk Balázzsal. Az a szubkultúra biztos él, amelyik képes egy beteg punknak koncertet csinálni egy minimál helyen,és gyűjtést rendezni neki. Vagy hogy a zuglói Böiler továbbra is dübörög és játszik, ez fantasztikus. Ezek a szubkultúrák élnek, csak kevés szó esik róluk. De ez egy szubkultúránál így normális. „Nem lesz divat, marad a föld alatt”.

A bal- és jobboldali közös szerzőségben volt valami demonstratív?

Békés Márton: Nekünk szerintem ez irreleváns, de azt látjuk, hogy másoknak viszont rohadt fontos.

Böcskei Balázs: Akinek az a legérdekesebb egy városról szóló könyvben, hogy azt egy bal- és egy jobboldali közösen írja, és ez biztos provokáció, annak szerintem nagyon gyenge fantáziája van. Annyiban persze kuriózum, hogy ez manapság nem annyira magától értetődő.

Kik azok a Wifi-demokraták és Starbucks-liberálisok, akikről egy Index-cikket keményen bírálva is írtál?

Békés Márton: Itt most nem akarok „liberálisozni”, illetve akarok, de talán nem illő. Egy magát progresszívnak, elfogadónak, liberálisnak beállító, az emberjogi diskurzus metanyelvét beszélő közeg a társadalmi interakciókban fokozottan éli azt az életet, használja a nagyvállalatok által biztosított infrastruktúrát és erre ráépülő szórakoztató komplexumot, aminek a Starbucks az egyik szimbóluma. Annyira éli ezt a digitalizáltságot, hogy gondolkodásában már szerintem teljesen elidegenedett attól a közegtől, aminek az érdekében állítólag fellép.

Böcskei Balázs: A hirdetett nyitottsága mellett olyan közegben mozog, ahol a háttérben szóló zene, az ételek, az ételek előző nap kitalált nevei mind-mind arról szólnak, ami ellen ezek a közegek öndefiníciójuk szerint léteznek. Ma a baloldaliak a saját Facebook-csoportjaikban diskurálnak, hogy milyenek is lehetnek a mélyszegénység bugyrai. A baloldali viták jelentős részei átkerültek az internetre, és ezeknek a résztvevői azt hiszik, hogy egy like, egy komment befolyásolhatja azt, ami a nagyvilágban történik. Elfelejtik, hogy a politika helye az utcán van. Bájtokban nem lehet politizálni, olyan nincsen.

Mindketten valamiféle underground felől jöttök, most is képviseltek egy kritikai álláspontot, miközben személyesen is ott vagytok - Terror háza kutatási igazgatóként, politikai elemzőként - az establishment és a politikai elit közelében.

Békés Márton: A mainstream, mint sokszor üres diskurzus, kritikára méltó. Nem tetszik az a felfogás, hogy nyertünk, el lehet felejteni a gondolkodást, hiszen minden rendben van - ezt a hibát egyszer már láttuk a baloldalon, nem lenne jó, ha a jobboldal is ugyanezt tenné, bár lehet, hogy az emberi természet ilyen. 2014-ig az általam szerkesztett Jobbklikk próbált egy jobboldali szubkultúrát kialakítani, több újhullámos kulturális impulzust adni. Balázsék Dinamóblogja, amit én szimpátiával figyelek, ugyanezt próbálja.

Böcskei Balázs: Az elmúlt évek baloldalának teljes politikai renyheségében, gondolatnélküliségében régi kategóriák, szemléletek, módszerek vannak, ebben el tud süllyedni egy politikai oldal. Nem az a probléma, hogy a baloldalon ne lennének gondolkodó fejek, hanem hogy ezek önmagukat, és a régi barátaikat olvassák újra.

Identitás, történelem, külváros - egyik sem kulcsfogalom a mai magyar baloldalon.

Böcskei Balázs: Legalábbis a politikai baloldalon jelentős részén. Ha külvárosról van szó, a nyálas politikusi blogokon a „megalázottak és megszomorítottak” vidékéről írnak; ha történelem, akkor egy jobboldali történelmi toposszal szembeni antitörténetről van szó, identitás így pedig nem állhat össze. Azok a fogalmak is, amik jelen vannak, az anti-orbánizmusban kapják meg a használati értéküket, nem azzal a tartalommal töltik meg őket, ami a baloldali hagyományból következne.

Hatvannyolcasság, ökológia, kapitalizmuskritika - mi ezeknek a helye a mai jobboldalon?

Békés Márton: Én ‘68-cal szemben nem vagyok olyan kritikus, mint a magyar jobboldal szokott lenni, mert én abban nem Daniel Cohn-Benditet látom, hanem a szituacionalistákat, az utcai feliratokat, a fogyasztói társadalom kritikáját és a képzelet erejét. 68, mint életmód-forradalom, szerintem idejétmúlt és lejárt. De a valóság feszegetése az valid, és csak azért, mert elvétve voltak trockisták és maoisták is, nem kell az egészet kidobni.

Az ökológiai gondolat a jobboldalon nagyon rosszul áll, amit én végtelenül sajnálok. Picit az amerikai jobboldali libertárius think tankek követési szándéka lehet ebben, de nem lenne szabad a széndioxid-kereskedelem jogos konzervatív kritikáját, hogy semmit adunk a semmiért, ráhúzni az egész környezetvédelemre. Az ennél mélyebb természetvédelem, mint holisztikus eszme, konzervatív gondolat kellene, hogy legyen, ahogy Konrad Lorenz is egy volt a konzervatív felfogású mélyökológiai gondolkodók közül. A fogyasztói társadalom kritikáját a konzervatív oldalon bízvást és örömmel lehet képviselni.

Szóval, mi abban a politika, hogy - mint allegorikusan írjátok - a projektmenedzser hazamegy, kidobja a routert, és egész éjjel szeretkezik?

Békés Márton: Ez a mai Szilícium-völgyi antropológiai felfogásának megkérdőjelezése. És minden döntés és konfliktus, amit meg kell vívnunk ebben az egy életben, az politikai.

Böcskei Balázs: A kordiagnózis jellegű szövegeknek van egy hagyománya, ezek a mit kell tenni kérdésre nem szoktak válaszolni. Persze magunknak is fel kell tenni ezt a kérdést. Nem azt mondjuk, hogy be kell törni a kirakatokat, vagy ki kell engedni az állatkertből az állatokat a Nagykörútra, de az ezen való fantáziálás fontos, ez a feltétele annak, hogy továbbléphessünk.

Kimenni a tanyára, önfenntartónak lenni?

Békés Márton: Ez a fajta poszthippiskedés nem a mi utunk. Nem is arról szól a könyv, hogy nagyszakállú prófétaként mindenre átkot szórunk a pusztába. Ez egy toborzó, ami a dolgok átélésére, közösségszervezésre hív, újragondolást, restaurációt jelent.

Böcskei Balázs: De ha valaki a jövő héten bemegy egy romkocsmába, és mondjuk átrendezi a dolgokat, úgy, hogy nem tesz kárt emberben, az bár nem ízlésünk szerint való, de meg fogjuk érteni.

 
 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!