Lázár: be kell vallani a titkos tárgyalásokat

2015.05.18. 17:46

Nemcsak a hotelszámlákról kell beszélnie Lázárnak, hanem a tárgyalásairól is, írja a direkt36.hu.

A Fővárosi Törvényszék hétfői ítélete szerint a Miniszterelnökségnek részleteket kell közölnie a hivatalt vezető Lázár János több olyan külföldi tárgyalásáról, amelyekről eddig csak nagyon kevés információt tettek közzé. Ezek a tárgyalások olyan utazások során zajlottak, amelyek korábban a magas hotelszámlákról híresültek el.

A pert a Direkt36 újságírója indította a Transparency International antikorrupciós szervezet jogi segítségével, miután a Miniszterelnökség nem válaszolt a tárgyalásokról feltett kérdésekre.

A per tárgya két 2013-as tárgyalás volt: az egyik Svájcban, a másik Olaszországban zajlott. A bíróság most kimondta, hogy a Miniszterelnökségnek közölnie kell, hogy Lázár kivel folytatott tárgyalásokat az utazások során, hogy ki és miért kezdeményezte ezeket a megbeszéléseket, és hogy mi volt a témájuk. Az ítélet nem jogerős.

A Miniszterelnökség kezdetben azzal hárította el a válaszadást, hogy az utazások részleteinek kiadása nemzetbiztonsági érdeket sértenének, mert a kiküldetéseken Lázár mint a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatal vezetője vett részt. Később a per során azonban mégis közöltek részleteket az utazásokról. Kiderült például, hogy mindegyik úton csak ketten – Lázár és egy kísérője – vettek részt, tehát a magas hotelszámlákat nem népes delegációk produkálták.

A Miniszterelnökség képviselője azt is közölte az elsőfokú per során, hogy Svájcban “egy német állampolgárral tárgyalt a magyar–német, valamint a magyar–orosz kapcsolatokról”, Olaszországban pedig “a Svájcba illegálisan vitt magyar pénzeszközökkel kapcsolatban folytatott tárgyalást, a tárgyalópartner által megjelölt szállodában”.

A hotelszámlák ügyében hozott jogerős ítélet csak a svájci és az olaszországi útra vonatkozott, mert az angliai kiküldetés esetében még nem született meg az elsőfokú ítélet sem. A Miniszterelnökség a per során közölte, hogy arról a kiküldetésről létezik egy titkosított irat. Ennek a Külügyminisztérium a gazdája, amely azonban többszöri megkeresésre sem adott betekintési lehetőséget ebbe a bíróságnak, így egyelőre nem sikerült lezárni a pernek ezt a részét.

Lázár János a tavaly májusi elsőfokú részítélet másnapján közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy az utazások során szállásra költött közel kétmillió forintot befizeti az állami költségvetésnek. Bár Lázár abban a közleményben kijelentette azt is, hogy “készséggel állok utazási szokásaim részleteivel is a független magyar bíróságok rendelkezésére”, az elsőfokú részítélet ellen végül mégis fellebbezést nyújtott be a Miniszterelnökség.



  • Tippek
  • Hírek