Monitor esett egy lány fejére a egy debreceni buszon

2015.05.18. 14:17
Az autóbuszba szerelt utastájékoztató monitor esett egy lány fejére hétfő délelőtt a Debreceni Közlekedési Zrt. egyik helyi járatán.

Nagy Annamária, a DKV kommunikációs és marketing vezetője az MTI-nek elmondta: a baleset a debreceni 48-as járaton, a Kopja utcai megállóhelyen történt. A buszsofőr, amint észlelte az esetet, azonnal értesítette a mentőket, akik a sérültet kórházba vitték.

A DKV sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Regionális orvos igazgatója elmondta: a 17 éves lányt könnyű fejsérüléssel a Kenézy Gyula Kórházba vitték. 

Az autóbuszok műszaki állapotáért az Inter Tan-ker Zrt. felelős, amelynek közlekedési ágazati vezetője, Pintér István az MTI megkeresésére azt közölte: hasonló eset még nem fordult elő, ezért vizsgálatot rendeltek el - a járműgyártóval közösen - az ilyen események elkerülése érdekében. A kiinduló és a beérkező járatokat naponta ellenőrzik - fűzte hozzá.

Hétfőn valamennyi járművet külön figyelemmel átvizsgálják annak áttekintésére, hogy van-e olyan, eddig fel nem fedezett sérülés, amely esetleg hasonló balesetet okozhatna - mondta Pintér István, aki szintén együttérzését fejezte ki a balesetet szenvedett utasnak.