És akkor a rendőrök az oltár mögül előimádkozták a megcsonkított Jézus-szobrot szorongató ámokfutót

2015.05.18. 10:42

Egy különleges szombati esetről írt hétfőn a rendőrség: a szegedi K. Tibor mezítláb és rövidnadrágban rontott be a városi Rókusi templomba, ahol ordítani kezdett. A templomban épp egy előadás folyt, a vendégek megpróbálták megbékíteni a 26 éves férfit, majd amikor látták, hogy ez nem fog menni, inkább kimenekültek, és rendőrt hívtak. 

A szegedi járőrök beóvakodtak a templomba, és az oltár mögött meg is találták K. Tibort, aki kezében egy megrongált Jézus-szobrot szorongatott. Amikor meglátta a rendőröket, a híradás szerint „felgyűrte a lefektetett vörös szőnyeget", és egy keresztet magához szorítva kiabálni kezdett velük.

Az egyenruhások meggyőzték a 26 éves férfit, hogy adja át nekik a szobrot, de további engedményeket nem sikerült kicsikarni belőle, ezért le kellett teperniük és meg kellett bilincselniük. Zavart állapota miatt mentőt hívtak hozzá, és még a kórházba is rendőri kísérettel ment.

A férfit még aznap gyanúsítottként ki is hallgatták rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Tettét azzal magyarázta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor kábítószer hatása alatt állt. Azt nem közölték, milyen drog hozza elő az emberből az ikonoklasztát.