A bevándorlóellenes kormánypropaganda ellen tüntetnek este

2015.05.19. 11:43

A bevándorlásról és a terrorizmusról szóló, egymilliárd forintba kerülő nemzeti konzultáció ellen tiltakoznak kedd délután a Belvárosban.

Bárki, aki ezt a konzultációt elolvassa, rögtön rá fog jönni, hogy ez a kampány durva xenofób propaganda. Sorozatosan megsérti az etikus közvélemény-kutatás szabályait, elfogult válaszlehetőségeket tartalmaz, aláássa a demokratikus döntéshozatalt, és az a célja, hogy növelje a félelmet és az idegenellenességet a magyar társadalomban a migránsok hamis megvádolásával

- olvasható a MigSzol (Migráns Szolidaritás Csoport) által szervezett esemény Facebook-oldalán.

utvonal.png

A demonstráció este fél 7-kor a Deák téren kezdődik, ahol az első beszédet egy afgán menekült fogja elmondani, majd őt követi Kőszeg Ferenc, volt országgyűlési képviselő, a Magyar Helsinki Bizottság nevű emberi jogi szervezet alapítója, és Barna Margit, a MigSzol tagja.

A beszédek után a tömeg a Parlament elé, majd a Duna-partra vonul, ahol a nemzeti konzultációs ívekből papírhajókat fognak hajtogatni, amikbe mécseseket helyeznek, és a rakpart lépcsőire rakják emlékezve azokra a menekültekre, akik a Földközi-tengerben lelték halálukat.

A MigSzol a rendezvényt bejelentette a rendőrségen, ugyanakkor úgy tudják, hogy a menet miatt nem lesznek lezárások a városban.

A manipulált kérdéseket tartalmazó nemzeti konzultáció elleni tiltakozásra szólított fel a Magyar Helsinki Bizottság is, ők azt tanácsolják, hogy akik nem értenek egyet az idegenellenes és a menekülteket hibáztató propagandával, üresen küldjék vissza a borítékot a Miniszterelnökségnek. A jogvédő szervezet bevandorlovagyok néven tumblr oldalt is indított, ahol többek között Bartók Béla, Karády Katalin, Kossuth Lajos és Árpád vezér is azt panaszolja, hogy őket hazaküldené a mostani kormány.

A nemzeti konzultációról írt publicisztikánk itt olvasható el.