Alig maradt valami a Volkswagen Jettából

2015.05.21. 15:01 Módosítva: 2015.05.21. 17:48

Felsőlajos és Lajosmizse között két autó frontálisan összeütközött 13 óra 47 perckor - számolt be a rendőrség. Az egyik autóban hárman utaztak, mindhárman életüket vesztették. A másik autóba egy utas beszorult, feszítővágóval szabadították ki - közölte a katasztrófavédelem. A rendőrség szerint több sérült is van.

A baleset az 5-ös főúton, a 64-es kilométernél, a Kónyadűlő mellett történt.

A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljesen lezárták, de a korlátozást már feloldották.

A Baon.hu információi szerint egy Volkswagen Jetta és egy Volkswagen Sharan ütközött össze.

Úgy tudják, a jobban épségben maradt autóból kimenekített ember életveszélyes sérüléseket szerzett.

A helyszíni nyomokból a lap tudósítója arra következtet, hogy a fehér színű VW Jetta Lajosmizse felől ment Budapest irányába. A Jetta érintőlegesen összeütközött egy szemből érkező kisteherautóval, aminek csupán a bal elején, illetve a bal ajtaján látható némi sérülés.

A Jetta ettől az ütéstől – ahogy a baleset szemtanúi mondták – „bekacsázott”, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan összeütközött a VW Sharannal. Az ütközés erejét jól mutatja, hogy mindkét jármű motorja kiszakadt, a Jetta az árokba csapódott, ülései kiszakadtak, az autó a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

A Baon szerint a Sharan az út szélén állt meg. A Jettában utazó 20, 29, és 48 éves lajosmizsei férfiak a helyszínen életüket vesztették. A Sharan sofőrjét, egy 38 éves nyárlőrinci férfit a tűzoltók vágták ki a roncsból, a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport