Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

A cigányok miatt nem kérünk a menekültekből

2015.05.22. 09:49 Módosítva: 2015-05-22 16:07:59

Az Inforádió.hu számolt be Trócsányi László, Magyarország igazságügyi miniszterének gondolatairól, véleményéről a bevándorlással, menekültekkel kapcsolatban. Trócsányi szerint, ha valaki politikai menekült, annak pozitívan bíráljuk el a menekültjogi kérelmét, a gazdasági menekültek esetében azonban sokkal jobb ötletnek tartja a menekültek visszaszállítását azokba az országokba, ahonnan jöttek.

Területi prioritásként a Balkánt jelölte meg. „Nekünk a balkáni régió a prioritásunk. Nálunk nem a Földközi-tenger a probléma, hanem a balkáni országokból érkező menekültáradat" − mondta.

A beszámoló szerint Trócsányi hozzátette, 

az Orbán-kormány szerint Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.

Trócsányi kijelentései ellen tiltakozott a DK, a PM és az MLP is. A DK szerint bocsánatot kell kérnie, mert hazudott és megsértette a magyarországi cigányságot, a PM és az LMP szerint viszont azonnal le kell mondania, mert rasszista kijelentéseket tett. "Annak, aki a magyarokat származásuk alapján ítéli meg, nincs más lehetősége, mint lemondani és azonnali hatállyal távozni hivatalából", írta az MLP.

Az igazságügyi miniszter érvelése kiborította Lakatos Béla roma származású, fideszes polgármestert is, aki szerint a miniszter egyértelműen cigányellenes hangulatot kelt. Az erről írt cikkünket itt olvashatja.

Frissítés: Trócsányi László az MTI-nek eljuttatott közleményében felháborítónak nevezte és a leghatározottabban visszautasította a rasszizmus vádját. Szerinte a lemondását követelő ellenzéki pártok tudatosan félremagyarazzák a szavait. Mint írta, a roma közösséggel törődni prioritás és erkölcsi kötelesség. Szerinte a diszkrimináció és a szegregáció ellen küzdeni kell, és ez csak széleskörű társadalmi összefogással valósítható meg.

Ezt az összefogást veszélyezteti, ha egyes pártok csak azért, mert a magyarországi roma közösség felemelésének ügyét fontosabbnak érzem, mint a gazdasági bevándorlók támogatását, alaptalanul rasszizmust kiáltanak.

Szerinte hasonlóan vissza kell utasítani azt is, hogy Magyarország menekültellenes lenne, hiszen hazánk tiszteletben tartja és teljesíti a menekültügyi nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!