Kornélia
1 °C
14 °C

Hivatali visszaélés a a tatabányai kormányablaknál

2015.05.22. 17:03

Hivatali visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a tatabányai kormányablak négy munkatársa ellen – közölte az MTI-vel a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Léber Gabriella szerint a hivatali dolgozókon kívül az ügynek további négy gyanúsítottja is van, és az érintettek mindegyike szabadlábon védekezhet.

Az MTI úgy tudja, az okmányirodai előállítások május 13-án, szerdán történtek, gépkocsival kapcsolatos okmányokkal való visszaélés miatt. Az ügyről a sajtószóvivő nem kívánt több információt adni.

Vida Dóra, a megyei kormányhivatal főigazgatója azt mondta, hogy a rendőrségi eljárás a kormányhivatal korábbi bejelentése alapján indult.

A kormányhivatal – a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény alapján – méltatlansági eljárást folytat az érintettekkel szemben, és az ügy jogerős lezárásáig a továbbiakban nem kíván nyilatkozni.