Nancy megszállottja lehetett a kínai gyilkos

2015.05.23. 09:37

A rendőrség pénteken tette közzé egy férfi fotóját, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő ölte meg azt a 19 éves lányt, akit május elején találtak holtan Akácfa utcai lakásában. A Nancynek nevezett lányt egy szexpartnere összeverte, majd többször a lány testébe vágta a kést a gyilkos, akit azóta is keres a rendőrség. A 32 éves kínai állampolgár, Yao Gaopeng már valószínűleg elhagyta az országot.

A Blikk mai cikke szerint a férfi hiába vitte magával a lány telefonját, a szolgáltató segítségével végül az áldozat híváslistája alapján azonosították be. A kínai férfi járt a lánynál utoljára, és visszatérő vendég volt, sőt a Blikk cikke szerint megszállottja volt a lánynak. A gyilkosság után a lány fotóját is magával vitte. A lány édesapja is arról beszélt a lapnak, hogy a kínai férfiak rajongtak a lányáért.

A Blikknek nyilatkozó kriminálpszichológus szerint: „az sem zárható ki, hogy a gyilkos szerelmes volt áldozatába. Lehet, hogy a lány nem akart megtenni neki valamit, ez gerjesztette nagy haragra. Véleményem szerint a férfi ugyanakkor nemcsak a gyilkosságot, de a menekülési útvonalat is megtervezte". A lap úg ytudja, a férfi rengeteg nyomott hagyott hátra, a lassú azonosítás miatt azonban nagy eséllyel már Kínába menekülhetett.

A gyilkosság után különböző pletykák terjedtek el arról, hogy egy ismert politikus is állandó kuncsaftja volt a lánynak. Ezzel kapcsolatban ugyan semmi nem derült ki, de korábban a Kormányinfo-tájékoztatón és az MSZP-elnökségi ülésen is szóba került a téma.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport