Pokorniék aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a János legyen a szuperkórház

2015.05.26. 13:36
A normafás népszavazás után a XII. kerület polgármestere ismét a népre bízna egy fontos döntést. Kár, hogy ami a budai lakosoknak kényelmes, az szinte mindenki másnak hatalmas szívás, ráadásul a János épülete több ok miatt sem alkalmas szuperkórháznak.

Aláírásgyűjtés indult azért, hogy a Szent János Kórház területén vagy annak közvetlen közelében épüljön fel a kormány által tervezett új fővárosi központi kórház, írta az MTI.

A XII. kerületi helyszínt támogató aláírásgyűjtő ívet a kezdeményező Szilágyi Zsolt helyi lokálpatrióta mellett Láng Zsolt, a II. kerület és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere írta alá elsőként a Szent János Kórházban tartott sajtótájékoztatón.

A két önkormányzati vezető egyebek mellett azzal érvelt a közép-budai helyszín mellett, hogy az tömegközlekedéssel és autóval is elérhető távolságban van mind az észak-, mind pedig a dél-budaiak, valamint a 120 – az ellátási területhez tartozó – agglomerációs település számára.

Az új budapesti „szuperkórház” építéséről szóló javaslatot Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be még február 5-én; azóta több polgármester is jelezte, azt szeretné elérni, hogy a több tízmilliárd forintos beruházás a kerületében épüljön fel.

A János nagyon rossz választásnak tűnik

Mint korábban beszámoltunk róla, szinte mindegyik kerületi polgármester lobbizni kezdett azért, hogy a saját kerületében épüljön fel a szuperkórház. Azt is megírtuk, hogy eddig nagyrészt lerobbant, drágán vagy sehogy nem modernizálható és kifejezetten rosszul megközelíthető kórházakat javasoltak. 

A budapesti és az országos egészségügy állatorvosi lova a jó öreg János-kórház: miután hosszú évek óta nem kap fejlesztési pénzeket, a több mint százéves épületek teljesen leromlott állapotban vannak. 

A Jánossal a másik nagy baj, hogy az ilyen régi épületek helykihasználása a széles oldalfolyosók miatt nagyon rossz, a fölöslegesen nagy belmagasság miatt pedig csak drágán üzemeltethetők. A pavilonrendszerű kórházakban a nagy lehűlő felületek miatt az utólagos hőszigetelés is csak korlátozottan vagy egyáltalán nem valósítható meg.

Még nagyobb baj, hogy a a János-kórházat a szűk, dugókkal terhelt budai utakon kifejezetten nehéz megközelíteni. De akkor melyik lenne az eddig bedobott ötletek közül a legjobb? Ebből a cikkünkből megtudhatja