Az Emmi még most is bérleti díjat fizethet a Kun-Mediátornak
Jelenleg is származhat jövedelme az államtól a Kun-Mediátor-botrány óta bujkáló Dobrai Sándornénak, írja a Blikk. A cég egyik karcagi ingatlanát ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnak adták bérbe, írta a Vidék.ma.hu.
A szolgáltatóházban mintegy 250 négyzetméteres rész van a Kun-Mediátor tulajdonában. A földszinti irodában a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal működik. Az állami hivatal feliratai vannak kitéve a portálon, azaz a hivatal még most is bérleti díjat fizethet a bedőlt cégnek.
Máshonnét fújhat a szél
Megkerestük Kemecsi Lászlót, a Kun-Mediátor rendőrséggel együttműködő kisebbségi tulaját az ügyben. Ő azt mondta, hogy a céges számláikat rég zárolták, ha akarna se tudna számlát küldeni a támopos Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnak. Az utolsó számla, amit elküldött nekik, februári volt, állami cég pedig számla nélkül nyilván nem fizethet.
Szerinte helyi vita állhat ennek a megszellőztetésében, mivel korábban S. Ilonától, Lukács László karcagi jobbikos képviselő anyjától bérelt a hivatal mellettük 70 négyzetmétert. A rossz körülményekre hivatkozva viszont a Hivatal kereste meg őket, hogy hadd vegyék ki inkább a Kun-Mediátor 28 négyzetméteres helyiségét. A szerződést viszont csak a szökésben lévő többségi tulajdonos, Dobrai Sándorné, "Marcsika" bonthatná fel. Egyben nem érti az ismeretlen lakossági levélből jövő vádaskodást, mert szerinte tudhatná a korábbi bérbeadó is, hogy nem kaphatnak tőlük pénzt, hiszen ügyvéd.