Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Újra a vak komondorokról lesz szó a parlamentben

2015.06.02. 22:20

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden benyújtott egy határozati javaslatot az országgyűlésnek "a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok
meghatározásáról".

A kétoldalas tervezet első oldala lényegében egy szimbolikus gesztus azok felé, akiknek ez az ügy fontos. Olyan alapvető tételmondatok sorakoznak itt, mint például hogy

  • a kapcsolati erőszak nem tekinthető magánügynek
  • a kapcsolati erőszak aránytalanul érinti a nőket és gyermekeket, és férfiak is válhatnak kapcsolati erőszak áldozataivá
  • a gyermekek szemtanúként is a kapcsolati erőszak áldozatai
  • a kapcsolati erőszak megnyilvánulási formái szélesebb körűek a puszta fizikai erőszaknál.

A tervezet elfogadásával ezeket az állításokat ismerné el, jelentené ki az országgyűlés, amikor úgy dönt, hogy elfogadja a határozatot, és ezzel felkéri a kormányt, hogy intézkedjen a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés érdekében.

A dokumentum második oldala az úgynevezett nemzeti stratégiai célokat sorolja fel, itt olyan kézenfekvő, általános, és a számonkérhetőség szempontjából óvatosan megfogalmazott célkitűzések szerepelnek, mint például

  • "törekedni kell olyan szolgáltatások biztosítására, amelyek révén megelőzhető, hogy a kapcsolati problémák erőszakhoz vezessenek", vagy
  • "cél a  krízisközpontok és félutas  kiléptető  házak számának lehetőség szerint a
    szükségletekhez  mérten, a megfelelő földrajzi elosztásra figyelemmel történő biztosítása", és
  • "törekedni kell az áldozatokkal, elkövetőkkel foglalkozó vagy potenciálisan kapcsolatba  kerülő szakemberek képzésének folyamatos biztosítására".

A Balog-féle tervezet szerint az országgyűlés arra kérné fel a kormányt, hogy 2016. december 31-éig vizsgálja felül a témában született, jelenleg hatályos kormányzati szintű stratégiákat, és szükség esetén módosítsa azokat. Ezzel egyszerre a régi, 2003-as, családon belüli erőszakról szóló országgyűlési határozatot visszavonnák. Az indoklás szerint azért, mert ennek a "célkitűzései  teljesítettnek tekinthetők".