Dán bevándorlós plakátot fordított ki a kormány a konzultációhoz

2015.06.03. 14:16

Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!

Az Index kedden megírta, hogy a fenti szöveggel a következő hetekben óriásplakátokon támogatja majd a kormány a bevándorlásellenes konzultációt. A kampány része lesz még két „Ha Magyarországra jössz...” kezdetű plakátváltozat is.

A további plakátok pontos szövegét egyelőre hiába kértük a Kormányszóvivői Irodától, válasz helyett Kovács Zoltán sajtótájékoztatót tartott. A kormányszóvivő ezen  azt jelentette be, hogy a kemény hangú kampány a konzultáció zárásáig, azaz június végéig tart majd, és a nyomtatott és elektronikus sajtóban is megjelenik. Kovács szerint összesen nettó 300 millió forintot fordít rá a kormány.

Úgy tudjuk, hogy a plakátokon kívül a facebookozókkal is megpróbálják bővíteni a kérdőívkitöltők körét, és a kampány keretében akár 1-2 millió felhasználóhoz is eljuttatják a hirdetést, amely a plakát elemeivel kombinálva a konzultációs kérdőív internetes változatát propagálja.

Információink szerint a plakát terveit a konzultáció kormányzati felelősei a Miniszterelnökségen készítették elő, de végső jóváhagyás előtt a Fidesz elnöksége is megtárgyalta.

A kormányzat a szokásos gyakorlatnak megfelelően nemzetközi példákat is beszerzett a terv kialakításakor. A mostani plakátnál például hivatkozási alap lehet egy, a jelenleg zajló dán választási kampányban használt plakát, amelyet a dán miniszterelnöknő, Helle Thorning-Schmidt és szociáldemokrata pártja használt áprilisban.

S fb-card ARBEJDE 1 922781a

A bevándorlás kérdése Dániában is fontos belpolitikai téma, miután a Dán Néppárt szigorításokat szorgalmazott a nagyszámú menedékkérő miatt. A baloldal nem hagyta, hogy a témát egyedül a jobboldal aknázza ki. A Szociáldemokrata Párt a miniszterelnöknő arcával plakátolta körbe Koppenhágát – a magyar kormányzati üzenettől jelentősen eltérő, de fogalmazásában hasonló –

Ha Dániába jössz, dolgoznod kell!

feliratú poszterekkel. A The Local dán lap szerint a Néppárt nem is volt boldog a kampány megjelenése után, mert úgy érezték, hogy voksokért folyó küzdelemben a szociáldemokraták ellopták az egyik legfontosabb politikai üzenetüket.

Kovács Zoltán szerint az Indexen nyilvánosságra került plakát az utóbbi napokban „kisebb hullámveréseket" váltott ki, de egészen biztos benne, hogy a magyarok érteni fogják. „Egészen biztosak vagyunk, hogy az üzenet eljut a sokszor embercsempészek vagy szervezett formában Magyarországra érkező illegális migránsokhoz is, illetve azokhoz az embercsempészekhez, akik az útjaikat szervezik" – jelentette ki szóvivő.

Kovács azt is mondta, „a sokat kritizáló" ellenzéki pártoknak „talán érdemes lenne saját magukban rendet tenni azt illetően, hogy a három felvetés, illetve állásfoglalás kapcsán melyikkel nem értenek egyet".