Tiszta monarchia: 40 osztrák rendőr a szerb-magyar határon

2015.06.10. 16:35
A menekültek megnövekedett számára tekintettel Ausztria negyven rendőrt a szerb-magyar határra küld, miután egyeztetett a magyar hatóságokkal - közölte szerdán Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter.

Mikl-Leitner az APA osztrák hírügynökséghez eljuttatott közleményben hangsúlyozta, az intézkedés nem a háborús menekültek ellen, hanem az Európában kialakult menekültügyi válsághelyzet megoldására irányul.

A belügyi tárca vezetője rámutatott, mivel az összeurópai megoldásokat nem lehet "máról holnapra" átültetni a gyakorlatba, a tagállamoknak rövid távú önálló intézkedések sorozatát is meg kell hozniuk azért, hogy enyhüljön a balkáni útvonalakon érkező menekülthullám jelentette nyomás.

A következő napokban a negyven szakértő részletes eligazítást kap, és az év folyamán felváltva teljesítenek majd szolgálatot - tette hozzá Mikl-Leitner.

Az osztrák tárca sajtóosztálya az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a rendőrök a határ szerb oldalán állomásoznak majd.

Az osztrák tárcavezető korábban Pintér Sándor belügyminiszterrel telefonon egyeztetett az Európai Unió külső határainak védelméről, valamint az úgynevezett "dublini rendeletről".

Ez utóbbi az EU egyik menekültügyi jogszabályát jelenti, melynek értelmében a menekültek csak abban az EU-tagállamban nyújthatnak be menedékkérelmet, ahol először léptek az európai közösség területére. Ezután e menedékkérők ügyében csak az adott ország hatóságai illetékesek.

Az osztrák belügyminisztérium egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy felgyorsítja az olyan menekültek ügyének elbírálását, akik korábban egy másik európai uniós tagállamban már benyújtották menedékkérelmüket, hogy enyhítse az európai menekültáradat miatt kialakult válsághelyzetet. Az osztrák bevándorlási hivatal adatai szerint az érintett menekültek a legtöbb esetben Magyarországról és Bulgáriából érkeztek Ausztriába.

Az APA rámutatott, az Európai Unió menekültügyi támogató ügynöksége (EASO) adatai szerint tavaly 42 775 menedékkérelmet adtak be Magyarországon, többségében nyugat-balkáni országokból érkező állampolgárok. Közülük 550 személy kapott menedékjogot. Az EASO adatai szerint az osztrák hatóságokhoz 2014-ben 28 035 menedékkérelem érkezett be. Ugyanakkor az osztrák belügyi tárca múlt heti közlése szerint az idén várhatóan rekordszámú, mintegy 70 ezer menedékkérelmet adnak be az osztrák hatóságokhoz.

Közös járőrözés osztrák rendőrök részvételével már korábban is volt a szerb-magyar határon. Az Európai Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) egyik missziója keretében osztrák rendőrök 2013 óta vannak jelen a szerb-magyar határon. Ezenfelül az osztrák hatóságok technikai eszközöket, köztük éjjellátó készülékeket is rendelkezésre bocsátottak, s kialakítottak közös adatbázisokat, információs rendszereket is.