MSZP: A fideszes gázlopás olyan, mint a pornográfia

HUS 4886 ok
2015.06.22. 14:51
A Fidesz és a Jobbik a szerb–magyar kerítésről, az MSZP a MET gázüzletéről beszélt napirend előtt a parlamentben. Megtudtuk, hogy a fideszesek inkább csak „biztonsági határzárként” emlegetik a kerítést. Az MSZP pedig szereti átfogalmazni Orbán Viktor szavait.

A bevándorlók visszatartására tervezett kerítésről, illetve az MSZP által kikért gázszerződésekről volt szó hétfőn délelőtt a parlamentben. A Fidesz és a Jobbik is a bevándorlókkal foglalkozott napirend előtt; Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető például így magyarázta, miért döntött a kormány a kerítés felhúzása mellett:

ez nem bevándorlás, hanem népvándorlás.

Rogán megismételte a kormánypropagandából már unalomig ismert érveket: hússzorosára nőtt két év alatt az illegális bevándorlók száma, az idén pedig 40 ezerről 120 ezerre nőhet, Németország és Ausztria közel 15 ezer bevándorlót akar visszaküldeni Magyarországra.

A Rogán-beszédben leginkább az volt az érdekes, hogy egyszer sem ejtette ki a száján a kerítés szót, ehelyett következetesen „biztonsági határzárról beszélt”.


A Jobbik szintén ezt a témát ütötte. Mint Z. Kárpát Dániel Jobbik frakcióvezető-helyettes felszólalásából kiderült, a párt a hétvégén bejárta a szerb–magyar határ vidékét. A jobbikosok saját szemükkel is meggyőződtek, hogy komoly a probléma, kell a kerítés, de nem elég: önálló határőrség és több rendőr is kell. Z. Kárpát arra kérte a kormányt, hogy „haladéktalanul biztosítsa a biztonságérzetet”.

A Jobbik jelezte azt is, hogy elutasít „minden liberális hangot” és „tájidegen ötletet”, például azt, hogy bérlakást adjon az ország bármilyen bevándorlónak. A Jobbik emellett elővette régi szlogenjét, Z. Kárpát azt mondta:

a magyar reprodukció helyreállítása kell, hogy Magyarország a magyaroké maradjon.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára válaszolt mindkét politikusnak, és azt ismételgette, hogy a kormány nem vitatkozik, hanem cselekszik. A héten Pintér Sándor belügyminiszter leteszi a kormány asztalára a részletes jelentést, pontosan mi kell a kerítés felállításához. Kontrát azt is elmondta, hogy „drámai a helyzet a szerb–magyar határon", majd részletesen elsorolta, hogy az elmúlt három napban milyen nemzetiségű illegális bevándorlók érkeztek az országba.

Fideszes gázlopás

Az MSZP ezúttal nem szállt be a kerítésvitába, ehelyett a MET és az MVM Partner általuk kiperelt szerződéseivel foglalkozott. Ebben a cikkünben részletesen ismertettük a dolgot.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint „az elmúlt évek legnagyobb fideszes gázlopása zajlott”, és közel 150 milliárd forint értékben lopott a Fidesz–KDNP, pontosabban „Orbán és köre“. Tóth – Orbán hétvégi kiszólását átírva – úgy fogalmazott:

a fideszes gázlopás olyan, mint a pornográfia.

Ha valaki látja, akkor felismeri, hogy igen, valószínűleg ez az – mondta Tóth. Szerinte a Fidesz a rezsicsökkentéssel „eltakarta a szemünket”, és családonként 100 ezer forintot vett el a Fidesz az emberektől ezzel az üzlettel.

A kormány részéről Fónagy János, az NFM államtitkára utasította vissza az elhangzottakat, és szerinte minden transzparens módon, az állam érdekeinek megfelelően zajlott. Rogán Antal még keményebben szólt vissza Tóthnak és az MSZP-nek. Rogán szerint, ha a szocialisták „ne adj' isten” kormányon lennének,

Lendvai Ildikó lenne a gázárügyi miniszter.

Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy 25 százalékkal lenne drágább a gáz, mint most. Rogán szerint az MSZP mostani kirohanása csak azt bizonyítja, hogy a szocialistáknak kínos a rezsitéma.

Az LMP napirend előtt a globális felmelegedésről szóló pápai enciklikáról beszélt, amit Nagy István államtitkár meg is köszönt.