Elhagyhatja Bora Borát a szigeten rekedt nő és kisfia
Nyíri-Kovács Patrícia négy éve élt Bora Borán, miután férje, akivel megromlott a házasságuk és nem éltek együtt, elérte, hogy a válás lezárásáig a hatóságok megtiltsák, hogy kisfiúk elhagyja az országot. Most a nő a Facebookon közölte, hogy megkapta a gyerek felügyeleti jogát és a csendes-óceáni Bora Boráról elköltözhet vele Tahitire, írta az MTI. A bejegyzése szerint még nem térhetnek vissza Magyarországra, de "ez lesz a következő lépés".
A Fővárosi Főügyészség 2014. szeptemberében kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben a magyar nő koreai származású, francia állampolgárságú férje ellen. A vádirat lényege szerint a vádlott és a magyar állampolgárságú sértett 2008 júniusában kötött házasságot, majd egy évvel később közös gyermekük született, házasságuk azonban megromlott, a férfi 2009 és 2011 között rendszeresen bántalmazta a nőt, több esetben a gyermekük szeme láttára. Miután az asszony már a válást fontolgatta, a férfi 2011 őszén azzal az indokkal, hogy megkísérli rendbe hozni házasságukat, meggyőzte a feleségét, hogy a kisfiukkal együtt utazzanak pár hónapra Bora Borára. Ám a férfi ott is bántalmazta a nőt, majd elvette a gyermekkel közös magyar útlevelét, hogy megakadályozza a sértettet Francia Polinézia elhagyásában.
2015 májusában a Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék jogerős döntését: Nyíri-Kovács Patríciának Bora Borán kell elválnia francia férjétől. Ahogy azt korábban megírtuk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 2-án sajtótájékoztatón arról beszélt: emberileg és jogilag tartható és vállalható megoldásra van szükség az ügyben, és emberileg csak egy megoldás elfogadható, ha a gyermek hazatérését Magyarországra minél előbb engedélyezik a francia hatóságok. Elmondta, Nyíri-Kovács Patrícia francia férje bizonyítottan hamis papírokkal érte el a hatóságoknál, hogy a gyermeket tegyék egy kiutazásokat tiltó listára. Azt, hogy a papírok hamisak, a helyi hatóságok is elismerték, de fenntartják a kiutazási tilalmat a gyermek esetében - tette hozzá. Szíjjártó az ügyben Laurent Fabius francia külügyminiszterhez fordult, és ígéretet kapott a francia féltől, hogy június 22-én a Külügyi Tanács ülésekor közlik vele a megoldási lehetőségeket.