Hogy miért van szükség egy dohánycégben Habony emberére?
További Belföld cikkek
- Orbán Balázs szerint az 1956-os kijelentéseinek utóélete mindössze egy dezinformációs kampány
- Minden Eperjesre költöző család kap egymillió forint támogatást
- A fogdából, de összehívták az óbudai önkormányzat alakuló ülését
- Rolleres támadt buszsofőrre Budapesten, videón az életveszélyes balhé
- 10 milliárd forintos túlárazást fedett fel az Integritás Hatóság
Lánczi Tamás elmondta, miért is volt rá, pont rá égető szüksége a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nek. Ugye mi is megírtuk, a Századvég alkalmazásában álló politológus (apja, Lánczi András egyébként a céget tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke) március elején a nagy dohánycég felügyelőbizottsági tagja lett. Lánczi szerint
De komolyan. Lánczi ugyanis szó szerint ezt nyilatkozta a keddi Népszabadságnak:
Olyan elismert szakembereket kerestek, akik egészséges életmódot folytatnak, nem dohányoznak, átlátják a hazai társadalmi folyamatokat, szakértelemmel rendelkeznek a szabályozott piacok működésében, ugyanakkor nincs dohányipari előéletük.
Szeretném felhívni a figyelmet a csodás eufemizmusra: úgy is el lehet mondani: "a kormány embere vagyok, heló", hogy "szakértelemmel rendelkezem a szabályozott piacok működésében".
És hogy mi Lánczi feladata?
Őszinte és hiteles visszacsatolás a cég felelősségvállalásáról és fenntarthatósági programjairól.
Ezzel a magyarázattal egyébként Lánczi nyilvánvalóan azt a lap által korábban megfogalmazott gyanút akarja szerteoszlatni, miszerint lobbiszándékból vagy valamilyen üzleti megállapodás mellékszálaként került a felügyelőbizottságba.
Pedig valószínűleg így történhetett, a BAT ugyanis a kormányközeli Continental leányvállalatával, a Tabán Trafik Zrt.-vel együtt megkapta az 5-12 milliárd forint közötti haszonnal kecsegtető, és jelképes koncessziós díjjal járó dohány-nagykereskedelem jogát, amire egyedüliként pályázott. Ezt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal magyarázta, hogy
a többi dohánycég nem látta meg a lehetőséget.
A hoppon maradt cégek közül azonban a legnagyobbak, a Philip Morris, az Imperial és a JTI közös közleményben állították, nem is tudtak arról, hogy december óta pályázni lehetett, és ezért perelnek is. Lánczi Tamás meg a többi fb-taggal együtt tagadja, hogy bármit is tudott volna erről a pályázatról.
A BAT–Continental duó üzlete jó eséllyel borítja a versenyt, hiszen a többi céget alárendelik a kiskereskedelmi piac 34 százalékát ellenőrző BAT–Continental duónak. De a Gazdasági Versenyhivatalt gyorsan eltakarították az útból:
Lánczit nemcsak hírmagyarázói tevékenysége tette ismertté, hanem nemzetközi tevékenysége is. Ő lett az ügyvezetője Orbán Viktor miniszterelnök stratégiai főtanácsadója, Habony Árpád és a Fidesz–KDNP politikai tanácsadója, Arthur J. Finkelstein Londonban bejegyzett közös cégének, a Danube Business Consulting Ltd.-nek. Lánczi emellett az MTVA blogfelületén is ünnepli a kormányt/üti az ellenzéket - mikor mire van szükség - havi félmillió forintért.