Orbánt elfelejtette felszólítani Áder János

2015.06.23. 13:49
A Föld lakóinak címzett pápai enciklika, amelyben Ferenc pápa a globális felmelegedés és a környezetpusztítás veszélyeire hívta fel a figyelmet, Illés Zoltánt sem hagyta hidegen. A menesztett környezetvédelmi államtitkár szerint Magyarország jelenleg távolodik az egyházfő által kijelölt iránytól, és drasztikus politikai, személyi és pénzügyi változtatásokra lenne szükség a váltáshoz. Illés szerint Áder János köztársasági elnök eddig rossz helyre küldözgette a klímaváltozás elleni lépéseket szorgalmazó leveleit: több ezer polgármester helyett egy embert, Orbán Viktort kellett volna célba vennie.

Ferenc pápa világszerte nagy feltűnést keltett Laudato si' kezdetű enciklikájával, amelyben többek között a környezetszennyező nagyvállalatokat, az energiával kereskedő cégeket, és a csak rövid távon gondolkozó politikusokat tette felelőssé, amiért napjainkra „szemétdombhoz” kezd hasonlítani Földünk.

Az emberiség jövőjét érintő univerzális környezetvédelmi gondolatok a magyar helyzetet miatt a korábbi környezetvédelmi államtitkárt is megindították. Illés Zoltán szerint Magyarországon is szükség van arra, hogy valaki felkarolja a témát.

A tavaly menesztett politikus az Indexnek leszögezte: Áder János köztársasági elnök is jó vonalon halad, amikor megpróbálja ráébreszteni a hazai önkormányzati vezetőket arra, hogy saját tevékenységükkel is hozzájárulhatnak a klímaváltozás elleni harchoz. A köztársasági elnök a napokban levélben fordult Magyarország polgármestereihez és önkormányzati képviselőihez, hogy aktív közreműködésüket kérje a globális éghajlatváltozás elleni küzdelemhez.

Orbánt kifelejetette

Illés szerint azonban Áder egy embert kifelejtett, egy további címzetthez is el kellene juttatnia az Al Gore, egykori amerikai alelnök és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár által támogatott mozgalom levelét, mégpedig Orbán Viktorhoz.

A volt államtitkár úgy véli, az összes hazai polgármester és önkormányzati képviselő sem tud akkora változást elérni a környezetvédelem terén, mint a miniszterelnök egyedül. Ezért arra kéri Áder Jánost, ha tudatában vannak, hogy a klímaváltozás hatása itt, a Kárpát-medencében súlyosabb következményekkel jár, mint Európa más térségeiben, akkor kérje fel Orbán Viktort és kormányát is, csatlakozzon a kezdeményezéshez.

De ne csak verbálisan, a szavak szintjén! – mondja Illés, hiszen ahogy a világon bárhol, Magyarországon is gazdasági szereplők és az őket támogató hatalmi rendszer okozza a környezetszennyezést és természetpusztítást. Orbán Viktornak is át kellene alakítani

  • a vonatkozó politikáját,
  • a kormánya struktúráját
  • a költségvetését.

Magyarországon utoljára 2013 decemberében készült átfogó országjelentés az ország környezeti politikájáról, azóta nemhogy önálló minisztériuma, de még államtitkársága sincsen a környezetvédelemnek. A politikus szerint egyértelmű jele a környezeti szempontok háttérbe szorításának, hogy durván elmaradtunk a megújuló energiák felhasználási arányának javítására tett vállalással is, hiszen 2020-ra kellene elérnünk a 20 százalékos szintet, de jelenleg még a 9 százalékot sem teljesítettük. A hátra lévő 5 év alatt pedig szinte lehetetlen behoznia a lemaradást.